Betegségek és kártevők katalógusa

A fonálférgek, különösen a rosszindulatú fonálféreg, mikroszkopikus paraziták, amelyek a hagymákat támadják meg, levéldeformitást és hagymarothadást okozva.

olvasd tovább...

A póréhagyma szúnyog egy olyan légy, amely egy szezonban egy nap alatt teljesen elpusztíthat egy teljes póréhagymatermést. Jellemző tünetei a gallyak végén található apró szúrások.

olvasd tovább...

A gyepben található gombák gyakori jelenségek, a talaj állapotának megnyilvánulása, amelyben növekednek. Ha útban vannak, olvasson tovább, hogy megtudja, hogyan szabadulhat meg tőlük.

olvasd tovább...

A levéltetvek a legelterjedtebb kártevőknek számítanak. A növények legfiatalabb részeivel táplálkoznak. Megeszik a növényeket. Vírusok terjesztésével is kárt okoznak. Gyorsan szaporodnak.

olvasd tovább...

A dió antraknózisa a diófák egyik legfontosabb gombás betegsége. Hogyan ismerhető fel a dió levélantraknózisa és hogyan lehet megszabadulni tőle?

olvasd tovább...

Hogyan ismerhető fel a durman, mikor virágzik és hol található meg? A durman egyéves, késői szezonú mérgező gyomnövény a gyökérnövényekben és a gabonafélékben. Veszélyes gyomnövény, mert veszélyeztetheti az állatállományt, mivel az egész növény mérgező.

olvasd tovább...

Egyéves téli gyomnövény. Minden körülményt elvisel, a száraz, szegény, homokos talajoktól a nedves, tápanyagban gazdag területekig. Kedveli az alacsony kalciumtartalmú talajokat. Gyakorlatilag minden növényt elpusztít, különösen az őszi gabonaféléket és más téli gabonaféléket, gyökérnövényeket és évelő takarmánynövényeket.

olvasd tovább...

Díszfű, rövid, tömött, kb. 1 cm vastag, fehéres hajtásokkal. Termofil gyomfaj. Tüskékkel terjed a környezetében. Minden szántóföldön termesztett kultúrnövényben előfordul.

olvasd tovább...

A sáska kétéves növény, és a kertben a mechanikai vagy kémiai védekezés a legmegfelelőbb. A fiatal növényeket rendszeresen el kell távolítani, és meg kell akadályozni a virágzást. A hatékonyság érdekében a virágzatokat még a magok kialakulása előtt el kell távolítani. A gyökerek elpusztítására is ügyelni kell.

olvasd tovább...

Egyéves téli gyomfaj. A szántóföldeken főleg a széles sávú kultúrákban (gyökérnövényekben), de az évelő takarmányokban és a ritkított gabonafélékben is előfordul. Néha a mák jellegzetes gyomnövényeként jelenik meg, amelyekkel egy időben érik.

olvasd tovább...

Egynyári, világoszöld gyomnövény, bőséges gyökérzettel. A szár egyenes, elágazó, 20-80 cm magas, alul kopasz. Mezőkön, kertekben, ösvényeken stb. nő.

olvasd tovább...

Egyéves gyomnövény, vékony, görbe, gyengén elágazó gyökerekkel. Szinte minden szántóföldi kultúrát, de különösen az őszi és hüvelyes növényeket fertőzi. Jól tűri az árnyékot, és sűrű állományokban is előfordulhat.

olvasd tovább...

A bogarak a bogaraknak az ún. gyékénybogarak csoportjába tartoznak. Felismerhetők hosszú "orrukról", amelyen antennák vannak. Az orrszarvúbogarak mérete millimétertől centiméterig terjed. A rinocéroszbogár a nagyobb bogarak közé tartozik, mérete körülbelül 0,8-1 cm. Szinte minden kertész vagy kertészkedő találkozik vele, mivel igen félelmetes kártevő. Azonban kevesen tudják, hogy hogyan néz ki, mivel a lárvák napközben gyakorlatilag láthatatlanok, és nagyon jól el tudnak rejtőzni. Ha véletlenül találkozunk a bogárral, a földre esik, és holttestet képez. Egy cseppet se bízz benne, nem halott, és csak nem is lesz az. Támadják a rododendronokat, ciklámeneket, kaméliákat, begóniákat, fuksziákat, de például az epret és más növényeket is.

olvasd tovább...

Egynyári egyszikű gyomnövény, a melegebb területeken a terület egészén, nedves és száraz, semleges, művelt és műveletlen talajokon egyaránt elterjedt.

olvasd tovább...

Az évelő lágyszárú pázsitfű a leggyorsabban megtelepedő fűfaj a gyepalapításra használt fajok közül. Az újonnan nemesített fajták mélyzöld színűek és viszonylag finom levelűek. A levelek a hátoldalon simák. A levelek és a szárak tövénél vöröses színűek. Fő felhasználás: terhelt gyepek, újravetés.

olvasd tovább...

Főleg gabonaföldek szélén és száraz, köves helyeken nő, a közönséges parlagfűvel és a vadmákkal együtt. A szántóföldek túltrágyázottságának jelzője, de a közelmúltban az erős műtrágyázás mellett ritkábban fordult elő. Egynyári növény, legfeljebb 80 cm magas szárral, a szár gyakran elágazó. A virágzó levelek hegyesek, kb. 6 mm szélesek. A virágok közepe kékeslila, széle határozottan kék színű. Júniustól szeptemberig virágzik.

olvasd tovább...

Felálló növény, szív alakú, kúp alakú, fűrészfogas vagy fűrészfogas levelekkel, amelyek a pitypangéhoz hasonlítanak. Virágai fürtökben állnak. Koronája 2 cm hosszú, fehér. A kehely ötágú, többnyire lila foltokkal az alapján. A pitypanghoz való hasonlósága ellenére egyáltalán nem virágzik.

olvasd tovább...

Egyéves, egyenes, gazdagon elágazó, sűrűn lombos szárú fűszernövény. A tollas, vágott levelek váltakozó állásúak, szártagúak. Az elágazó szárak végén egyesével nőnek az ágak; sárgászöldek, a virágágyás üreges, a nyelves levelek a szélén hiányoznak. A termések achenák. A növénynek kellemes illata van. Útszéleken, udvarokon, szemétdombokon megtalálható

olvasd tovább...

Kétéves, akár két méter magas, dúsan elágazó, tövénél lilásan foltos, két-háromszorosan szeldelt levelű, az alsó levelek fonákja alul borított. Az apró, fehér, kétnemű virágok hosszú, nyeles fürtökben állnak. A termések kettős erezetűek, tojásdad-kerekdedek, kiemelkedő bordákkal. Júniustól szeptemberig virágzik.

olvasd tovább...

Az egyéves mocsári fű egy egyéves, kétlaki gyomnövény, amelynek főgyökere magról szaporodik. A növények kellemetlen szagúak és mérgezőek az állatok számára. A Mercurialis annua mezőgazdasági területeken, ruderális területeken stb. található. A magas humusztartalmú, tápanyagban gazdag talajoktól a melegebb területek agyagos talajaiig alkalmasak számára. Gyomnövényként a szőlőkben, kertekben, de különösen a gyökérnövényekben és a zöldségfélékben található meg. Mivel nem tűri az árnyékolást, ezért réteken és hüvelyes kultúrákban nem gyakran fordul elő. A védekezési módszerek a növény gyorsabb kelését elősegítő agrotechnikai intézkedésekből (versenyképesség), az érett magok kihullásának megakadályozásából, a vetésközi időszakban végzett méregtelenítő intézkedésekből, a nitrogénellátás korlátozásából stb. állnak. A gyomosodás mechanikai szabályozása a tavaszi (6-8 leveles növekedési szakaszban) történő szöges kapák alkalmazásából, kézi húzásból és kapálásból áll.

olvasd tovább...

Sárgásfehér vagy rózsaszínű atka, hengeres, kissé hátrafelé keskenyedő testtel, két pár lábbal. A nőstény 0,16 mm hosszú, a hím kisebb. A szőlő erinózisának kórokozója. A levélkék felső oldalán feltűnően domború, különböző méretű és alakú, zöld vagy vörös színű hólyagok. A hólyagok alsó oldalán jellegzetes "filcszerű", fehéres, később bézs vagy barna színű trichomák (erineum) növekedése. Kivételesen a levélkék felső oldalán és a virágzaton is erineum alakul ki, vagy a levél göndörödik.

olvasd tovább...

A gomba a levélhulladékot, a leveleket, a fürtöket és a fás részeket támadja meg. Sötétbarnától a feketéig terjedő foltokat hoz létre a levélkék tövénél, amelyek megnyúlnak és gyakran hosszanti irányban megrepednek. A leveleken sötétbarna vagy fekete nekrotikus foltok alakulnak ki, világos zöld szegéllyel. A száron hosszúkás fekete foltok vannak. A leveles leveleken a gomba hatására a kéreg megvilágosodik vagy kifehéredik. Az öreg fa, beleértve a fejet és a gyökérgallért is, szintén érintett lehet. A kéreg lehántása után sötétebb fafesték és fekete foltok figyelhetők meg. Tavasszal a levélnyesedék és a levelek fertőzése is előfordul. A betegség nedves és meleg körülmények között (optimális 23 °C) terjed. A védekezés kulcsa a megelőzés, különösen az állomány és a cserjék jó levegőztetése és az optimális tápanyagellátás

olvasd tovább...

A szőlő különösen az érés kezdetétől fertőzött lehet. A fehér fajták fertőzött bogyói tejes vagy világosbarna színűek, rothadnak és általában gyorsan száradnak. A fertőzött szőlőre jellemző az ecetes szag, amelyet az ecetes baktériumok és élesztőgombák túlszaporodása és tevékenysége okoz. A fertőzés elsősorban meleg (optimális 25-30 °C) és párás időjárás esetén fordul elő. Nagyobb mértékű fertőzésre különösen akkor lehet számítani, ha a bogyók tömegesen sérülnek, majd meleg és párás időjárás (jégverés, a borítóféreg nagymértékű előfordulása) következik be.

olvasd tovább...

Mivel a pajzstetű a gyümölcsfák kérgén él, csak akkor lehet hatékonyan védekezni ellene, ha ezek a fák és cserjék lombtalanok. Jelenleg a PWN ellen a tavasz előtti permetezéssel védekezünk, amelynek nagyvonalúnak kell lennie, és röviddel a gyümölcsfák rügyfakadása után kell kijuttatni.

olvasd tovább...

A pikkelyes bogarak a lárvák családjába tartozó bogarak. A bogaraknak orrszerűen megnyúlt elülső fejrészük van, testük felületét pedig pikkelyek borítják, amelyek minden fajnak jellegzetes színezetet adnak. A kifejlett állapotban a talajban telelnek át. Tavasszal a gyümölcs- vagy díszfákra repülnek, és először a rügyeket fogyasztják el, majd később a levél szélén apró kitüremkedéseket hoznak létre. E táplálkozási mámor után párosodnak, és a nőstények a talajba rakják tojásaikat. A kikelt lárvák a különböző növények gyökereivel táplálkoznak. Mivel a pikkelyes rovaroknak évente csak egy nemzedéke van, csak a tavaszi hónapokban károsítják a gyümölcs- és díszfákat. A barna színű közönséges skalpoló (Phyllobius oblongus) a gyümölcsfák leggyakoribb kártevője, a fémzöld selyemhernyó (Polydrosus sericeus) a rózsáké.

olvasd tovább...

A pikkelyes bogarak a lárvák családjába tartozó bogarak. A bogaraknak orrszerűen megnyúlt elülső fejrészük van, testük felületét pedig pikkelyek borítják, amelyek minden fajnak jellegzetes színezetet adnak. A kifejlett állapotban a talajban telelnek át. Tavasszal a gyümölcs- vagy díszfákra repülnek, és először a rügyeket fogyasztják el, majd később a levél szélén apró kitüremkedéseket hoznak létre. E táplálkozási mámor után párosodnak, és a nőstények a talajba rakják tojásaikat. A kikelt lárvák a különböző növények gyökereivel táplálkoznak. Mivel a pikkelyes rovaroknak évente csak egy nemzedéke van, csak a tavaszi hónapokban károsítják a gyümölcs- és díszfákat. A barna színű közönséges skalpoló (Phyllobius oblongus) a gyümölcsfák leggyakoribb kártevője, a fémzöld selyemhernyó (Polydrosus sericeus) a rózsáké.

olvasd tovább...

A paradicsom gyümölcshegyrothadása a gyümölcsök csúcsán rendszeresen megjelenő, meglehetősen nagy, halványbarna foltok formájában jelentkezik. Ezeket a foltokat később különböző gombák (leggyakrabban az Alternaria tenuis, amely megtelepszik a haldokló növényi szövetekben) benövik, ezért sok termesztő a csúcsrothadást gombás betegségnek tekinti, és az érintett növények kémiai úton történő védelmét keresi. A paradicsom termés csúcsrothadása azonban fiziológiai eredetű, és általában az intenzív gyümölcsnövekedés időszakában a nem megfelelő táplálkozás és a nedvességhiány okozza. A betegség főként a nitrogénnel és káliummal erősen trágyázott talajokon fordul elő. Ezek a tápanyagok gátolják a kalcium felvételét, amely, bár a talajban bőségesen van, nem áll a növények rendelkezésére. A gyakorlatban a paradicsom csúcsrothadást gyakran összetévesztik az Alternaria solani nevű gomba által okozott Alternaria blight nevű betegséggel, amely általában a száron keresztül hatol be a gyümölcsbe.

olvasd tovább...

A kardhal gumóinak a vegetációs időszakban vagy a tárolás során történő megromlásában különböző gombafajok és a Pseudomonas marginata fajba tartozó baktériumok játszanak szerepet. A gumók mumifikálódását gyakran eredményező szárazrothadást a Fusarium oxysporum f. sp. gladioli gomba okozza, amely a gumók felületén fehér vagy rózsaszínű aljzatréteggel jelentkezik. A gumók szürke gombás bevonatát és a gumók szívrothadását a Botrytis gladiolorum gomba okozza. A gumók oldalán és alján lévő, élesen elhatárolt, fényes gödrök a bakteriális foltosság jellemzői. A gombák által okozott foltossággal ellentétben a bakteriális foltosság nem terjed a tárolás során

olvasd tovább...

A betegséget a Polystigma rubrum gomba okozza, amely a lehullott levelekben telel át, ahol a termőtestek kialakulnak, és tavasszal "aszkospórákat" bocsátanak ki, amelyek a fiatal levelek fertőzését okozzák. A betegség első tünetei 5-10 mm-es, narancssárgától barnásvörösig terjedő, nagy, kidudorodó foltok formájában körülbelül hat héttel a fertőzés után jelentkeznek. A súlyosabban fertőzött levelek deformálódnak, elszáradnak és idő előtt lehullanak. A betegség súlyosabb a csapadékos tavaszi időjárású években

olvasd tovább...

A muskátli leveleinek élettani eltömődése a pajzstetvek (Pelargonium peltatum = csüngő vagy csüngő muskátli) leveleinek alján található, több milliméteres nagyságú kinövésekben nyilvánul meg. Ezek valójában megnagyobbodott sejtek, és a magas levegő- és talajnedvesség, valamint a cserepekből történő rossz vízelvezetés következményei

olvasd tovább...

Az almahús barnulása fiziológiai betegség, és gyakrabban fordul elő, ha a meleg és száraz nyár után szeptemberben nagy mennyiségű csapadék esik. A megnövekedett vízfelvétel hatására a gyümölcs gyorsan megduzzad, de a gyümölcshús vékonyabb, ezért idő előtt érik, és a gyümölcshús megbarnul. A betakarításkor és a korai tároláskor uralkodó magas hőmérséklet szintén elősegíti a betegséget. Az Ontario és Jonathan fajtákat érinti leginkább a hús barnulása

olvasd tovább...

A körte rozsda (Gymnosporangium sabinae) egy összetett fejlődési ciklusú gomba. Téli gazdái elsősorban a boróka (Juniperus sabina) és más borókafajok, nyári gazdái pedig a különböző körtefajták. A gomba a borókaágak megvastagodott részein telel át. Tavasszal ezekben az ágyásokban sárgás-narancsos, sok téli spórát tartalmazó kinövések jelennek meg, amelyek kiszabadulnak és megfertőzik a körtefák leveleit. A körte leveleinek felső oldalán narancssárga vagy bíborvörös színű, sötét pöttyökkel tarkított hegek jelennek meg. A nyár második felében ezek a foltok a levelek alján megduzzadnak, és később úgynevezett nyári spórákat hoznak létre, amelyek ismét megfertőzhetik a borókabogyó ágait. A beteg borókák állandó fertőzési forrást jelentenek a környező körtefák számára. A körterozsda különösen esős tavaszi időjárás esetén terjed.

olvasd tovább...

A pézsmarostát a Puccinia pelargonii-zonalis gomba okozza, és csak a vadon vagy nyílt területen termesztett muskotályokat érinti, ezért csak csapadékos években, sűrű és gyakran öntözött állományokban fordul elő. A betegséget a beteg növények terjesztik, és az állományokban spórák útján terjed

olvasd tovább...

A vakond nem védett állat a rendelet szerint, de megszabadulhatsz tőle, és megölése nem szabálysértés. Csak a széleskörű és tömeges irtása tilos, ami veszélyeztetheti a létét. A vakond a földbe ás, táplálékot keres, és fel-alá kotorászik a kertben. A vakondok nem esznek gyökereket, de amikor rágcsálnak, felkarcolják a talajt, így a növények gyakran elpusztulnak. És ami a legfontosabb, a vakondok a gyepben esztétikailag kellemetlen.

olvasd tovább...

A rózsaszínű rozsda (Phragmidium mucronatum) szintén esős időben fejlődik, és a fekete foltossághoz hasonlóan szintén korai levélhullást okoz az erősen fertőzött leveleken. A rózsaszínű rozsda a levelek felső oldalán egy feltűnésmentes sárgás-narancsos mozaikot mutat, amelyet a nyári spórák narancsbarna és a téli spórák sötétbarna csomói tesznek még feltűnőbbé a levelek alján.

olvasd tovább...

A Clasterosporium carpophilum gomba által okozott betegség. A betegség a leveleken több milliméteres, élesen körülhatárolt barna foltok formájában jelenik meg, amelyek később kihullanak a levélnyélből, ezért a betegséget levéllyukbetegségnek is nevezik. Más csonthéjas gyümölcsök (szilva, cseresznye, meggy, meggy, kajszibarack) levelein is előfordul. A klaszterosporózis második tünete a gyümölcs apró foltosodása, amelyet gyakran gliózis kísér. A kórokozó konídiumok révén telel át mind a lehullott levelekben, mind a fák kérgén. Esős időben, a fák rügyfakadása után ezek a konídiumok kicsíráznak és megfertőzik az őszibarackfák leveleit vagy gyümölcsét.

olvasd tovább...

Az alma csípése fiziológiai betegség, amelynek fő oka a talajban rendelkezésre álló kalcium hiánya. A betegség a száraz és meleg, csapadékhiányos években, a gyenge termésű években, valamint a trágyával és kis háziállatok ürülékével erősen trágyázott talajokon erőteljesebben jelentkezik. A foltos kankalin leggyakrabban a Cox-rutát és annak viszonylag elterjedt hibridjeit (pl. Dukat, Champion, Clivia stb.) érinti, de más fajtákon is előfordulhat. A termés felületén sötétzöld mélyedésekben nyilvánul meg, amelyek alatt barna, gyakran 5-10 mm mélységig terjedő, elhalt húsú szigetek vannak. Hasonló tünetek gyakran a Jonathanon is megjelennek. Ez a foltosodás azonban csak a Jonathan héját érinti, és nem hatol be a gyümölcshúsba.

olvasd tovább...

A késő tavaszi fagyok állandó veszélyt jelentenek a gyümölcsfatermesztők számára. A legnagyobb kárt akkor okozzák, amikor a gyümölcsfák virágzanak, és a termelők ilyenkor akár a teljes termésüket is elveszíthetik. Ha a fagyok az egyes gyümölcsfajok virágzása után érkeznek, a kár kisebb, de a leveleken és a fejlődő gyümölcsökön feltűnő tünetek jelentkeznek, amelyeket a termelők gyakran más okokra vezetnek vissza. Egyes almafajták levelein a legszembetűnőbb tünetek a hólyagok (1. ábra). A levelek alsó részén a levélhéj leválik a mezofillről, és a levelek további növekedése során felszakad (2. ábra). Kevésbé szembetűnőek a sárgabarack leveleinek alján található apró, fehéres hólyagok (3. ábra). A gyümölcsökön (különösen az almán) a fagykárok többnyire heggyűrűk (4. ábra), ritkábban sávok (5. ábra) formájában jelentkeznek. A gyümölcsfák virágának károsodása a virágszirmok szirmainak barnulásában (6. ábra), valamint a virágporzók barnulásában és elhalásában nyilvánul meg.

olvasd tovább...

A nyári hónapokban a jégeső óriási károkat okozhat a szőlőben. A levelek és a levelek sérülése mellett a fürtök (1. ábra) és az egyes bogyók is súlyosan károsodnak, és fehérrothadás vagy botritisz (szürkerothadás) által elpusztulhatnak. Ezért célszerű a sérült termést a jégeső kiszáradása után azonnal (de legkésőbb 12-18 órán belül) megfelelő gombaölő szerrel (Folpan fehérrothadás) kezelni

olvasd tovább...

Gyakran előfordul, hogy a gabonafélék gyomirtásakor a kijuttatott gyomirtó szerek a közeli kertekbe és szőlőültetvényekbe sodródnak. A gabonaféléket leggyakrabban "növekedési gyomirtó szerekkel" kezelik, amelyek a kétszikű gyomnövények növekedésének megzavarásával pusztítják el a kétszikű gyomokat. Az érintett gyomok összegömbölyödnek, elmaradnak a növekedésben és fokozatosan elhalnak. Egyes kultúrnövények, mint a cukorrépa, a napraforgó és mindenekelőtt a szőlő szintén érzékenyek ezekre a gyomirtó szerekre. A szőlő levelei erősen torzulnak és legyező alakúak lesznek, valamint megvastagodnak és túlvilágosodnak az ereik. Ha a szőlőt erősebben érik a gyomirtószerek, a leveles növények csúcsa is összegömbölyödik és elhal.

olvasd tovább...

A Septoria chrysanthemella a krizantémok egyik leggyakoribb gombabetegsége. Az első tünetek sötétbarna, többnyire kerek, élesen körülhatárolt foltok formájában a legidősebb leveleken jelennek meg. Nedves körülmények és esős időjárás esetén a betegség gyorsan átterjed a fiatalabb levelekre. Az erősen fertőzött levelek megbarnulnak, elszáradnak és idő előtt lehullnak. A növények alulról megégnek, gyengülnek és a virágok kisebbek. A gomba a fertőzött növények maradványain telel át, de az anyanövényeken is, amelyekről a további szaporításhoz dugványokat vesznek.

olvasd tovább...

Az üvegesedés szintén az alma fiziológiai betegsége, és gyakran a szüret előtt jelenik meg a gyümölcsön. Általában a magház körül kezdődik, de néha a héj alá is behatol sötétzöld olajfoltok formájában. Amikor az üveges almát felvágják, a sejtközötti térbe jutott víz csöpög belőle. Az üvegesedés kialakulását a késő nyári nagy hőmérséklet-ingadozás a nappal és az éjszaka között, valamint az alma késői betakarítása segíti elő. Mivel nem minden fajtát érint, ez is fajtajellegű. Leggyakoribb a Clivia, Ducat, Cox's Rennet, Starking, Ontario és Gloster fajtákon

olvasd tovább...

Az erős napsugárzás által a kerti növényekben okozott károkat leggyakrabban az időjárás hirtelen változása okozza, amikor több napos felhős vagy esős időjárás után hirtelen felmelegszik az idő, és a napsugarak intenzitása jelentősen megnő. A zöldségek közül a napégéssel leggyakrabban a paprikán és a paradicsomon találkozhatunk, különösen azután, hogy a palántákat állandó helyre ültették. Ezeket a palántákat üvegházban vagy a lakás ablakai mögött előnevelték, ahol nem érte őket közvetlen napfény. Ezenkívül, ha sűrű csomóban nőttek, a levelek mellett a száruk is károsodhat, amelyek fehérré, parafássá válnak, és könnyen letörnek a naptól. A paradicsom termését is károsítja a napszúrás. Különösen azok a gyümölcsök vannak veszélyben, amelyek a levélhajtások eltávolításakor csupaszdá váltak.

olvasd tovább...

Az erős napsugárzás által a kerti növényekben okozott károkat leggyakrabban az időjárás hirtelen változása okozza, amikor több napos felhős vagy esős időjárás után hirtelen felmelegszik az idő, és a napsugarak intenzitása jelentősen megnő. A zöldségek közül a napégéssel leggyakrabban a paprikán és a paradicsomon találkozhatunk, különösen azután, hogy a palántákat állandó helyre ültették. Ezeket a palántákat üvegházban vagy a lakás ablakai mögött előnevelték, ahol nem érte őket közvetlen napfény. Ezenkívül, ha sűrű csomóban nőttek, a levelek mellett a száruk is károsodhat, amelyek fehérré, parafássá válnak, és könnyen letörnek a naptól. A paradicsom termését is károsítja a napszúrás. Különösen azok a gyümölcsök vannak veszélyben, amelyek a levélhajtások eltávolításakor csupaszdá váltak.

olvasd tovább...

A stolbur kórokozója a régebbi szakirodalomban mikoplazmáknak nevezett fitoplazmák közé tartozik. Ezek a vírusok és a baktériumok közötti átmenetet képező mikroorganizmusok. A stolbur a természetben különböző kabócafajok, különösen a vírushordozó kabócák (Hyalesthes obsoletus) által terjed. Termofil faj, amelynek fő gazdanövénye a közönséges esti kankalin. Meleg években a nyári hónapokban elszaporodik, és átvált a kultúrnövényekre. Ezek közé tartozik a paprikán kívül a paradicsom, a burgonya, a padlizsán és a dohány. A stolbur első jele a paprikán a növények általános sárgulása. Később az idősebb levelek fonnyadni kezdenek, végül pedig az egész növény és a termés elhervad és elhal. A növény fertőzöttsége után képződő termések kicsik, és általában nem termelnek magot. A rendkívül meleg és száraz években mind a paprika-, mind a szabadföldi paprikatermés súlyosan károsodhat.

olvasd tovább...

A paprikagyümölcsök száraz foltossága szabálytalan, különböző méretű, halványbarna foltokban nyilvánul meg, amelyek mindig a gyümölcs csúcsához közel helyezkednek el. Később ezek a foltok pergamenvékonyak lesznek, vagy nedves rothadássá alakulnak (különösen a gyorsan rothadó növényeknél). Gyakran gombás bevonat is megjelenik rajtuk, ezért sok termelő úgy véli, hogy a betegség gombás eredetű, és keresi a módját annak, hogy vegyszeresen megvédje az érintett növényeket. A paprikagyümölcsök száraz foltossága azonban fiziológiai eredetű, és általában a nem megfelelő táplálkozás, az intenzív gyümölcsnövekedés időszakában fellépő nedvességhiány és különösen a fajtaérzékenység (a vékonyabb héjú sárga fajták érzékenyebbek) okozza. A betegség elsősorban a nitrogénnel és káliummal erősen trágyázott talajokon fordul elő. Ezek a tápanyagok gátolják a kalcium felvételét, amely, bár nem hiányzik a talajból, hozzáférhetetlenné válik a növények számára.

olvasd tovább...

A sharka elsősorban a szilvafák veszélyes vírusos betegségeként ismert a kertészek körében. Azonban a kajszibarack, az őszibarack, a mandula, a kökény, a kökény, a meggy, a mahaleb és a myrobalan is gazdanövények. A sárgabarack levelein a rühatka sárgászöld vagy halványzöld mintázat, csíkok, gyűrűk vagy foltok formájában jelenik meg, amelyek a vegetációs időszak első felében a legszembetűnőbbek. A sárgabarack gyümölcsének felületén röviddel az érés előtt a varasodás tünetei figyelhetők meg. Viszonylag nagy fehéres mintákat és gyűrűket mutatnak. Néha a gyümölcs ezeken a foltokon kissé deformálódik. A súlyosan fertőzött gyümölcsök húsa rostos, nem túl lédús és íze ízetlen. A sárgabarack magján a rühatka nagyon jellemzően fehéres gyűrűk, mintázatok és foltok formájában jelenik meg, amelyek még száradás után is megmaradnak a magon. Az őszibarack levelein ritkábban jelentkeznek a varasodás tünetei, amelyek az erek sárgulásában és a levélnyél deformációjában nyilvánulnak meg. Az őszibarack termésén a tünetek hasonlóak a sárgabarack skarlátjának tüneteihez, azzal a különbséggel, hogy az őszibarack finom szőrösödése miatt kevésbé feltűnőek, és a gyümölcs érésével fokozatosan eltűnnek. A rühatka mind szaporítóanyag (szemek, oltványok, kiásások), mind rovarok által terjed. A vírus fő vektorai a csonthéjas gyümölcsöket károsító különféle levéltetűfajok.

olvasd tovább...

A sharka elsősorban a szilvafák veszélyes vírusos betegségeként ismert a kertészek körében. Azonban a kajszibarack, az őszibarack, a mandula, a kökény, a kökény, a meggy, a mahaleb és a myrobalan is gazdanövények. A sárgabarack levelein a rühatka sárgászöld vagy halványzöld mintázat, csíkok, gyűrűk vagy foltok formájában jelenik meg, amelyek a vegetációs időszak első felében a legszembetűnőbbek. A sárgabarack gyümölcsének felületén röviddel az érés előtt a varasodás tünetei figyelhetők meg. Viszonylag nagy fehéres mintákat és gyűrűket mutatnak. Néha a gyümölcs ezeken a foltokon kissé deformálódik. A súlyosan fertőzött gyümölcsök húsa rostos, nem túl lédús és íze ízetlen. A sárgabarack magján a rühatka nagyon jellemzően fehéres gyűrűk, mintázatok és foltok formájában jelenik meg, amelyek még száradás után is megmaradnak a magon. Az őszibarack levelein ritkábban jelentkeznek a varasodás tünetei, amelyek az erek sárgulásában és a levélnyél deformációjában nyilvánulnak meg. Az őszibarack termésén a tünetek hasonlóak a sárgabarack skarlátjának tüneteihez, azzal a különbséggel, hogy az őszibarack finom szőrösödése miatt kevésbé feltűnőek, és a gyümölcs érésével fokozatosan eltűnnek. A rühatka mind szaporítóanyag (szemek, oltványok, kiásások), mind rovarok által terjed. A vírus fő vektorai a csonthéjas gyümölcsöket károsító különféle levéltetűfajok.

olvasd tovább...

A gyakorlatban leggyakrabban a paprika fuzáriumos vagy szklerotíniás hervadásával találkozunk. A fuzáriumos hervadást (Fusarium oxysporum) az érkötegek barnulása jellemzi, ami a hosszanti irányban hasított száron látható. A gomba a gyökereken keresztül hatol be a növényekbe, amelyek a magas tápanyagszint miatt hajlamosak károsodni, különösen a baromfi és más kis háziállatok trágyájával erősen trágyázott talajokon. A fuzáriumos hervadás kórokozója megmarad a talajban, és veszélyesen elszaporodhat, különösen, ha a paprikát több éven keresztül ugyanazon a helyen termesztik. A Sclerotinia hervadás (Sclerotinia sclerotiorum) a növények szárát körülvevő nagy, halványbarna foltok jellemzik. A szárakban később szkleróciumok képződnek, amelyek a gyomok lebomlása után a talajba kerülnek, és több éven át fertőzési forrásként szolgálnak az adott területen termesztett növények számára. A Sclerotinia sclerotiorum a paprikán kívül az uborkát, a paradicsomot, a sárgarépát, a petrezselymet, a salátát és más növényeket is megfertőz. Míg a paprika sclerotinia hervadása inkább a nedves, rosszul szellőző, gyorsan növő üvegházakban fordul elő, addig a fuzáriumos hervadással főként forró nyári napokon találkozhatunk, amikor az eltömődött érkötegek nem képesek elegendő vizet szállítani a növények föld feletti részeihez.

olvasd tovább...

A hópenész leginkább a hosszan tartó hótakarójú teleket követően fordul elő. A hótakaró magassága "segíti" a penészesedést, mivel megakadályozza, hogy a levegő elérje a gyep gyökérzetét, és a talaj nedvességét is magába zárja, így a gyep folyamatosan nedves

olvasd tovább...

A széleslevelű gyomnövények ellen a gyepben akkor védekezünk, amikor már kellően nagy levélfelületet alakítottak ki Ez azt jelenti, hogy a termékek kijuttatása előtt és után egy hétig nem nyírjuk a gyepet.

olvasd tovább...

A mohák a nedves és árnyékos helyeken, valamint a nehezebb, tápanyaghiányos talajokon fejlődnek a legjobban. Az ajánlott vastartalmú termékek alkalmazása mellett ajánlott a gyepet rendszeresen trágyázni és az elvékonyodott állományokat újra bevetni.

olvasd tovább...

A magnéziumhiány a fűféléknél a levelek sárgászöld, hosszúkás csíkjaival (tigriscsík) jelentkezik. Leggyakoribb a könnyű homokos talajokon. Akut magnéziumhiány esetén a lombtrágyák ismételt permetezéssel történő lombtrágyázása.

olvasd tovább...

A lisztharmat a fűfélék leveleinek fehéres bevonatával jelentkezik. Elsősorban az árnyékos és szabálytalanul kaszált állományokat támadja meg. A veszélyeztetett állományok ismételt permetezése ajánlott szerekkel.

olvasd tovább...

A rozsdák összetett fejlődésű mikroszkopikus gombák. Sok közülük kétgazda, egyes stádiumaik téli gazdanövényeken, mások nyári gazdanövényeken fejlődnek. Emellett szűk gazdanövénykörhöz kötődnek. A rozsdák jellemzője a rozsdabarna vagy sötétbarna spórakupacok képződése, amelyek általában a levelek alsó részén találhatók. Ezért a betegség első tünetei gyakran elkerülik a termelő figyelmét. A rozsdák esős időben és sűrű, gyakran öntözött állományokban fejlődnek. A rozsdákkal leggyakrabban a rózsákon, szegfűkön, muskátlikon, muskátlikon, páfrányokon, édes pünkösdi rózsákon, mahóniákon és hibiszkuszokon találkozhatunk.

olvasd tovább...

Az egresnél kétféle lisztharmat fordul elő. Az amerikai egrespenész lisztharmatát a Sphaerotheca mors uvae, az európai lisztharmatot a Microsphaera grossulariae gomba okozza. Az amerikai egrespenész lisztharmata kártékonyabb, főként az egreseket érinti. A ribiszkén - különösen a feketeribiszkén - a lágyszárúak végeit fertőzi. Az amerikai egres lisztharmatára jellemző a vastag fehéres aljzat, amely később sötétbarna színt vesz fel. Később ebben a micéliumban alakulnak ki a gombatermő testek, amelyek a fertőzött növényi részeken telelnek át, és tavasszal "aszkospórákat" bocsátanak ki, tavaszi fertőzést okozva. Az európai egres lisztharmat csak az egres leveleit támadja meg, és azokon fehér micéliumból álló ritkás fertőzést képez.

olvasd tovább...

A káposztalepke (Delia brassicae) a káposztafélék egyik legfontosabb kártevője. Ez egy szürkésbarna, kb. 6 mm méretű légy, amelynek fehéres, lábatlan lárvái a különböző káposztafélék gyökerét rágcsálják. A fertőzött növények növekedése lelassul, később megsárgulnak, elhervadnak és elpusztulnak, és könnyen kihúzhatók a talajból. A káposztafélék mellett a retekgumókba is befúrják magukat, amelyek ilyenkor ehetetlenek. A káposztalevélfűnek évente 2-3 nemzedéke van. A tavaszi nemzedék áprilisban és májusban, a nyári nemzedék június végén és júliusban, az őszi nemzedék pedig szeptemberben és októberben rajzik. A nőstények kis csoportokban a fiatal ebihalak gyökérnyakára rakják tojásaikat. A kikelt lárvák a talajba kúsznak, és először a finom gyökereket fogyasztják el, később pedig a gumókba fúródnak, amelyeket teljesen átfúrnak.

olvasd tovább...

Egyes területeken kora tavasztól kezdve jelentős károkat okozhatnak a gyümölcsfákban. A hím lepkéknek jól fejlett szárnyaik vannak. A nőstény téli szárnyasok teljesen szárnyatlanok. Az őszi példánynak csonka szárnya van. Hernyói kifejlett korban sárgászöldek, a fejük zöldes vagy sárgás színű, sötét hosszanti vonallal, mindkét oldalon három fehér vonallal. A téli lapp hernyók általában vörösesbarnák, dupla sötét hátvonallal, vagy vörös foltokkal a hátukon. Oldalukon széles sárga csíkot és a 11. cikkelyen két bimbót viselnek. A fej vörösesbarna, a szellőzőnyílások fehérek, fekete gyűrűvel szegélyezve. Éretten 30-35 mm hosszúak. Az őszi és a téli piócák fejlődése nagyon hasonló, és azok az időszakok is azonosak, amelyekben sikeresen lehet ellenük védekezni.

olvasd tovább...

A lepke 13-21 mm hosszú és 26-30 mm szárnyfesztávolságú, gyakori faj. A lepkék, és különösen a hímek éjszaka érkeznek a fényben. A lepkék nagyon rövid életűek, a nőstények a párzás után azonnal lerakják az összes petéjüket, és hamarosan elpusztulnak. A párzás éjszaka történik. A tojásokat gyűrűs tojásrakó tálcákba rakják a tápláló fák és cserjék vékony gócai köré. Csak a tavaszi telelés után kelnek ki. A hernyók először közösen élnek egy hálós fészekben, amelyeket az ágakra fonnak. Az utolsó vedlés után azonban a fán kúsznak végig, és önállóan élnek. Ha egy kisebb fán több tojásrakó hernyó van, a hernyók képesek azt egészben felfalni. Prunus, Quercus, Crataegus, Malus, Cerasus,... Gubó: a sárgásfehér, ovális, puha gubó védekező port tartalmaz, amely érintésre szétterül belőle. A levelek közé szorul. Túlélő: a tojás stádiumában. Minden gyümölcsfán a rügyek és a rügyező levelek megrágásával károsít. Csak kivételesen okoz csalánkiütést.

olvasd tovább...

A nőstény nem sokban különbözik a hímetől. Mindkettő fehér, de a hímnek sötétebb az elülső szárnyszéle, és a fején hosszabb, fésűszerű csápokkal rendelkezik. A tojások sárgák, a lárvák hátán pedig két piros csík található. Ezenkívül a testükön is vannak bimbók, és sárgásbarna szőrökkel borítottak. Az aranyvessző a gyümölcsfákat károsító, nem specialista kártevő. Elsősorban a körte- és almafákat, de a csonthéjasokat is megtámadja. Különösen azokban az években okoz komoly kárt, amikor száraz és különösen meleg nyarak vannak száraz telekkel.

olvasd tovább...

Fehér szárnyú lepke, amelynek szárnyai nagyon jellegzetes fekete erezettel rendelkeznek. A fej, a mellkas és a has fekete. A nőstények valamivel nagyobbak, mint a hímek. Sárga bordás tojásokat raknak, amelyekből a lárvák kikelnek. Testük színe a fejlődés során változik. Az első életszakaszban sárgák, később a testük felső része piros, sörtékkel borított.

olvasd tovább...

Az amerikai papagáj (Hyphantria cunea) csak Szlovákia legmelegebb területein fordul elő, és évente két nemzedéke van. Bábállapotban telel át különböző búvóhelyeken. Az első generációs lepkék májusban rajzik, és a nőstények nagy csoportokban rakják le tojásaikat a levelek aljára. A kikelt hernyók kezdetben együtt maradnak, és sűrű szövedékük védelmében vázasítják a leveleket. Később szétszóródnak, és gyakran holokausztot okoznak a fertőzött fákon. A lepkék második nemzedéke július végén és augusztusban rajzik. Ez a nemzedék nagyobb számban jelenik meg, és ezért nagyobb kárt okozhat. A gyümölcsfák közül leggyakrabban a dió-, az alma-, a cseresznye-, a szilva- és az eperfát károsítja, a többi lombos fa közül pedig a kőrislevelű juhart és a bodzát.

olvasd tovább...

Az amerikai papagáj (Hyphantria cunea) csak Szlovákia legmelegebb területein fordul elő, és évente két nemzedéke van. Bábállapotban telel át különböző búvóhelyeken. Az első generációs lepkék májusban rajzik, és a nőstények nagy csoportokban rakják le tojásaikat a levelek aljára. A kikelt hernyók kezdetben együtt maradnak, és sűrű szövedékük védelmében vázasítják a leveleket. Később szétszóródnak, és gyakran holokausztot okoznak a fertőzött fákon. A lepkék második nemzedéke július végén és augusztusban rajzik. Ez a nemzedék nagyobb számban jelenik meg, és ezért nagyobb kárt okozhat. A gyümölcsfák közül leggyakrabban a dió-, az alma-, a cseresznye-, a szilva- és az eperfát károsítja, a többi lombos fa közül pedig a kőrislevelű juhart és a bodzát.

olvasd tovább...

A gyümölcstetű (Panonychus ulmi) a rügyek közelében, a kéreg repedéseiben lévő piros színű telelő petéivel mutatja meg jelenlétét. A narancssárga színű lárvák tavasszal kelnek ki. Május végén a nyári narancssárga tojások megjelennek a leveleken. Az első nyári nemzedék egyedei már május végén, júniusban megjelennek, majd az időjárási viszonyoktól függően 3-4 nemzedék következik. Az atkák a növényi nedvek szívásával okoznak kárt. A leveleken sárga szúrásfoltokat találunk, a kártevő elszaporodásakor ezek a foltok összefüggő sárgásbarna foltokká olvadnak össze. A levelek kanál alakúak és idő előtt lehullanak. Augusztus közepétől a nőstények lerakják téli petéiket.

olvasd tovább...

A komló atka (Tetranychus telarius) mintegy 200 növényfaj levelén él. Számos szántóföldi, üvegházi és szobanövényt károsít, de a gyomnövényeket is, amelyekről átterjedhet a termesztett növényekre (pl. komló, bab, uborka). Nem rovar, hanem négy pár lábbal rendelkező póktetű, innen ered a népies neve, a vörös pókatka. Nagyon apró (mindössze 0,2-0,4 mm-es), szabad szemmel alig látható. Jelenlétét finom háló jelzi a növény erősebben fertőzött részein. Emésztőrendszere vakon végződik, anális nyílás nélkül. Szálakat választ ki, amelyek mentén mozog. A leveleket felnyársalja, és a növényi nedveket szívja ki belőlük. A komlón például a mézharmat nevű betegséget okozza, amelynek következtében a levelek barnásvörösre színeződnek, kiszáradnak és lehullanak. A komlóatka külön nemű. A megtermékenyített petékből lárvák fejlődnek, amelyek a vedlés során bebábozódnak. Nyáron az atka az általa felvett klorofilltól zöldre színeződik, ősszel vöröses színű.

olvasd tovább...

A vértetű (Eriosoma lanigerum) a kertészek általánosságban a vértetű helytelen elnevezése alatt ismerik. Ez azonban nem levéltetű, amely a fertőzött növények leveleiből szívja a növényi nedveket, hanem egy olyan levéltetű, amely a fiatal hajtások és az idősebb ágak kérgén táplálkozik, és viaszos rostok kiválasztásával jellemezhető. Ezek a viaszos, vattaszerűnek tűnő szálak gyakran teljesen beborítják a vérgyökérgyapjas levéltetű teljes telepét. A kártevő szívogatásának helyén gyakran repedések vagy zúzódások keletkeznek. A vérbogáncs a gyümölcsfák közül csak az almafákat károsítja. Lárvastádiumban a fák kéregrepedéseiben vagy gyökérgallérján telel át. A lárvák április végétől hagyják el a téli menedéket. A kártevő első, jellegzetes, vattaszerű váladékkal rendelkező telepeit már május második felében megfigyelhetjük az almafákon. Évente akár 10 kolónia is kialakulhat.

olvasd tovább...

Korai gyökerű tetű (Dysaphis plantaginea) (Pass.), syn. Sappaphis mali (Ferr.), (Homoptera, Aphididae) - nemcsak a legelterjedtebb, hanem a legkártékonyabb almalevéltetvek közé is tartozik. Hazánkban gyakorlatilag minden gyümölcstermő területen előfordul, elsősorban almafákon, jóval ritkábban a berkenye-, birs- és nyárfákon. A levéltetű a levelek szívogatásával először a levelek görbülését és erős görbülését, majd sárgulását és lehullását okozza. Tavasszal nemcsak a leveleken, hanem a fiatal hajtásokon is számos kolóniát képez, amelyek satnyulnak és torzulnak. A fa súlyosabb károsodása a gyümölcsök fejlődésében is megmutatkozik, amelyek nem fejlődnek és nem érnek be.

olvasd tovább...

A mákmoly (Ceutorhynchus macula-alba) a jól ismert mákmoly kártételének kórokozója. A mákmoly a lárvák családjába tartozik, jellegzetes hosszúkás elülső fejrészével. A talajban telel át kifejlett bogár stádiumban, amely röviddel a virágzás előtt keresi fel a mákos növényeket. A nőstények a fiatal mákos növényekbe rakják le petéiket. A kikelt lárvák mind a mákos növény magjaival, mind a mákos növények rekeszeivel táplálkoznak. A lárvák fehéresek, lábatlanok, fejük barnás. A kifejlett lárvák elhagyják a mákos növényeket, a talajba kúsznak és bebábozódnak. A kártevőnek évente csak egy generációja van.

olvasd tovább...

A levéltetvek a saláta legkomolyabb kártevői, főként azért, mert rövid idő alatt szerencsétlenül elszaporodnak, és sárgulást, levélhullást okoznak. Ezenkívül különböző vírusos betegségeket is terjesztenek, amelyek csökkentik és leértékelik a termést.

olvasd tovább...

A levéltetvek a paprika legkomolyabb kártevői, főként azért, mert rövid idő alatt szerencsétlenül elszaporodnak, és sárgulást, levélhullást okoznak. Ezenkívül különböző vírusos betegségeket is terjesztenek, amelyek csökkentik és leértékelik a termést.

olvasd tovább...

A levéltetvek a paprika legkomolyabb kártevői, főként azért, mert rövid idő alatt szerencsétlenül elszaporodnak, és sárgulást, levélhullást okoznak. Ezenkívül különböző vírusos betegségeket is terjesztenek, amelyek csökkentik és leértékelik a termést.

olvasd tovább...

A gabonapúpos (Zabrus tenebrioides), Coleoptera több évtizede a gabonafélék fontos kártevője. Az imágó teste a szurokbarnától a szurokfekete színig terjedő színű, 14-16 mm hosszú. A kifejlett lárvák 30-35 mm hosszúak, fehéres színűek, sötétbarna fejjel és prethoraxszal. Három pár mellső lábuk van, amelyek erősek, ásítanak. A gabonapúp a lárva- és imágóstádiumban káros. A kártevő lárváinak jelenléte a fiatal gabonafélékben ősszel és tavasszal nagyon könnyen kimutatható a levelek jellegzetes lárvakárosodása alapján (a fejlődési ciklus fejezetben leírtak szerint). A fiatal növények rágott levelei, amelyek megszáradnak és elszürkülnek, jól láthatók. Ezek a tünetek már október végén - november elején megfigyelhetők az állományokban. A lárvák esténként aktívak, nagyon falánkak és az első fagyokig aktívak, amikor mélyebbre vándorolnak a talajba. A tavaszi felmelegedéssel ismét aktívvá válnak, és fejlődésük végéig továbbra is kárt okoznak. A lárvák hatására csökken az egységnyi területre jutó növények és rizómák száma. Nagyobb előfordulási gyakoriság és hosszabb aktivitási időszak esetén az állományok teljesen elpusztulhatnak. Az imágók csökkentik a szemek számát fülönként.

olvasd tovább...

A cserebogár Európában és a Közel-Keleten a gabonafélék széles körben elterjedt kártevője. Ez a rovar nagyon gyakori a gabonaföldeken, és lárvái a levélhüvelyek károsításával képesek csökkenteni a gabonatermést. A cserebogár lárvái és imágói egyaránt károsítják a gabonaféléket. A lárvák leginkább a csírázó növényeket és az idősebb növények új hajtásait károsítják. A lárvák naponta saját súlyuk 1-3-szorosát fogyasztják el. Mivel a lárvák sokkal többet táplálkoznak és ritkán mozognak növényről növényre, kártételük jelentősebb, mint az imágók által okozott kár. Az egy leveles szakaszban lévő csírázó növényeket gyakran egyetlen lárva pusztítja el.

olvasd tovább...

A szalma levéltetű elsődleges gazdanövénye a szilvafa és a Prunus nemzetség különböző fajai, az üvegházakban a krizantém és az öregcserje (Senecio). Másodlagos gazdanövények közé tartoznak az aszterák (napraforgó, articsóka), a borágó (lóhere) és a lóhere képviselői. A mákos levéltetű polifág faj, amely több mint 200 növényfajt támad meg, köztük a napraforgót, a céklát, a babot, a burgonyát, a sárgarépát, a dohányt, valamint számos virág- és dísznövényfajt. Elsődleges gazdanövényei az Euonymus europea, az E. verrucosa és a Viburnum opulus. A Brachycaudus helichrysi levéltetű szárnyatlan imágói 1,4-2 mm hosszúak, tojásdad alakúak, általában zöldtől sárgászöldig vagy barnászöldig terjedő színűek, a sípcsontok és a levélnyelek csúcsa fekete, az antennák rövidek és a test hosszának körülbelül a felét érik el, a sziphunculusok rövidek és hengeresek. A farok (cauda) halvány, rövid és kerekded. A szárnyas levéltetvek 1,1-2,2 mm hosszúak, az antennák, a lábak és a siphunculák sötétek.

olvasd tovább...

A mákos tetű (szerbül: crna repina vaš) - Aphis fabae (Aphididae, Sternorrhyncha) kis rovar, a szárnyatlan nőstény 2-2,5 mm-es. A test színe a feketeszöldtől a kékesfeketéig terjed. A szárnyas nőstény teste karcsúbb, mint a szárnyatlan nőstényé. A fej, az antennák és a mellkas fekete, a has sötétzöld.

olvasd tovább...

Egyes területeken kora tavasztól kezdve jelentős károkat okozhatnak a gyümölcsfákban. A hím lepkéknek jól fejlett szárnyaik vannak. A nőstény téli szárnyasok teljesen szárnyatlanok. Az őszi példánynak csonka szárnya van. Hernyói kifejlett korban sárgászöldek, a fejük zöldes vagy sárgás színű, sötét hosszanti vonallal, mindkét oldalon három fehér vonallal. A téli lapp hernyók általában vörösesbarnák, dupla sötét hátvonallal, vagy vörös foltokkal a hátukon. Oldalukon széles sárga csíkot és a 11. cikkelyen két bimbót viselnek. A fej vörösesbarna, a szellőzőnyílások fehérek, fekete gyűrűvel szegélyezve. Éretten 30-35 mm hosszúak. Az őszi és a téli piócák fejlődése nagyon hasonló, és azok az időszakok is azonosak, amelyekben sikeresen lehet ellenük védekezni.

olvasd tovább...

A csíkos féregfark 3-4 mm hosszú, sötétbarna, a fürtökön 10 sor egyenes és határozottan pöttyözött barázdával. A bogarak tömeges rajzása június-júliusban történik, a bogarak többsége a kikelési helyen vagy annak közelében marad. A nőstény általában körülbelül 20 tojást rak le régi lyukakba, fahasadékokba vagy sima, de érdes felületre. A csíkos faféreg elsősorban a tűlevelű, ritkán a lombos fát támadja meg, amelyet több éven át megmunkáltak és használtak (bútorok, hangszerek, gerendák, ablakok, ajtók, padlók...) A szívfában rosszul fejlődik. Jellemzően a gerendákat csak a belső oldalon támadja meg. A házfalak és a gerendák külsejét nem károsítja. A lárvák hosszanti járatokat fúrnak a fában, amelyek nagy része a rugófa gyűrűiben összpontosul. A kifejlett lárva hossza eléri a 4 mm-t, alagútjának szélessége pedig ilyenkor általában 2-2,3 mm körüli. A fejlődés 1-3 évig tart, és függ a környezeti hőmérséklettől és páratartalomtól, valamint a fa tápláltsági állapotától.

olvasd tovább...

A lucfenyőerdőkben, de más, legfeljebb 50 éves tűlevelű erdőkben is komoly kártevő a fényes lycorinthia. Bionómiája és védekezése hasonló a lucfenyő-lycorinthiáéhoz. A lucfenyőerdőkben, de más, legfeljebb 50 éves tűlevelű erdőkben is komoly kártevő a fényes lycorinthia. Bionómiája és védekezése hasonló a lucfenyő-lycorinthiáéhoz.

olvasd tovább...

Ezt az észrevehetetlen kis bogarat általában erdei kártevőnek tekintik. A test hengeres, feketésbarna színű, fényes, halványsárga szőrökkel. Az antennák bunkó alakúak. 4-5,5 mm nagyságúra nő. A pajzs elöl bütykös, hátul finoman szúrt. A szúnyogsorok közötti terek simák. A lejtő mélyedése a fürtökön mindkét oldalon négy foggal fogazott, a harmadik felülről a legnagyobb. A kifejlett lárva 4-5 mm hosszú, fehér, sárgásbarna fejjel. A báb fehér és kb. 4 mm-es. A tojások szintén fehérek, oválisak és fényesek.

olvasd tovább...

A levéltetvek a legismertebb és legelterjedtebb kártevők. Kártékonyságuk elsősorban abban rejlik, hogy olyan mennyiségben szívják a növényi nedveket, hogy azokat a növények nem tudják hasznosítani. Ezért az emésztőrendszerükön áthaladó nedvek ragacsos cseppjei (az úgynevezett mézharmat) beszennyezik az alsó leveleket, amelyeken később mitesszerek képződnek. A levéltetvek kártékonyságát növeli, hogy rövid idő alatt rendkívül gyorsan képesek elszaporodni. A növényi nedvek szívásán kívül különböző vírusos betegségek (pl. szilvamoly) átvitelével is kárt okoznak. Valamennyi levéltetűfaj tojások formájában telel át az egyes növényfajokon. Egyes fajok nyár elején a nyári gazdanövényekre repülnek (vándorolnak), ahonnan ősszel visszatérnek, hogy telelő petéket rakjanak.

olvasd tovább...

A bábok apró, karcsú, 1-3 mm nagyságú rovarok. 2 pár keskeny, színtelen szárnyuk van, amelyeket körös-körül hosszú szemöldök szegélyez. A szárnyak olyanok, mintha rongyos szélűek lennének, innen ered a rovar neve. A kifejlett bábok a fajtól függően fekete vagy sárgásbarna színűek, de lehetnek piros, fekete vagy fehér jegyek is. Ha megzavarják őket, gyakran elugranak. A lárvák hasonlóak a kifejlettekhez, de nincs szárnyuk és világosabb színűek. A bábok áttetszőek, vese alakúak és körülbelül 0,3 mm nagyságúak.

olvasd tovább...

A beporzók a pillangók, amelyek lárvaként gubókban telelnek át a felső talajban. A borsó virágbimbójának kialakulásakor vagy általában a búza virágzásának idején a kifejlett egyedek előbújnak, és sikeres táplálkozás után a megtermékenyített nőstények egyenként 2-4 tojást raknak a levelek aljára. A fiatal hüvelyfúró lárvák a levelekben bábozódnak, később mindkét hüvelyfúró faj lárvái a hüvelyekben élnek, ahol a magokat fogyasztják. A kifejlett lárvák elhagyják a hüvelyeket és a talajba kúsznak. A beporzóknak évente egy nemzedéke van. Az ellenük való kezelés attól függ, hogy milyen célra termesztik a hüvelyeseket. Ha zöld, akkor az első lárvák kikelését követően azonnal kezelni kell, ami általában 10-14 nappal azután történik, hogy az imágók előbújnak a talajból vagy a jelzőketrecekből, amelyekben az előző évi bábokkal fertőzött hüvelyek voltak elhelyezve, vagy amikor az első imágók a feromoncsapdában vannak. Vetőmagtermesztés esetén a kezelés optimális időpontja az, amikor naponta 10 imágó van jelen a feromoncsapdában.

olvasd tovább...

A komló atka (Tetranychus telarius) mintegy 200 növényfaj levelén él. Számos szántóföldi, üvegházi és szobanövényt károsít, de a gyomnövényeket is, amelyekről átterjedhet a termesztett növényekre (pl. komló, bab, uborka). Nem rovar, hanem négy pár lábbal rendelkező póktetű, innen ered a népies neve, a vörös pókatka. Nagyon apró (mindössze 0,2-0,4 mm-es), szabad szemmel alig látható. Jelenlétét finom háló jelzi a növény erősebben fertőzött részein. Emésztőrendszere vakon végződik, anális nyílás nélkül. Szálakat választ ki, amelyek mentén mozog. A leveleket felnyársalja, és a növényi nedveket szívja ki belőlük. A komlón például a mézharmat nevű betegséget okozza, amelynek következtében a levelek barnásvörösre színeződnek, kiszáradnak és lehullanak. A komlóatka külön nemű. A megtermékenyített petékből lárvák fejlődnek, amelyek a vedlés során bebábozódnak. Nyáron az atka az általa felvett klorofilltól zöldre színeződik, ősszel vöröses színű.

olvasd tovább...

A komló atka (Tetranychus telarius) mintegy 200 növényfaj levelén él. Számos szántóföldi, üvegházi és szobanövényt károsít, de a gyomnövényeket is, amelyekről átterjedhet a termesztett növényekre (pl. komló, bab, uborka). Nem rovar, hanem négy pár lábbal rendelkező póktetű, innen ered a népies neve, a vörös pókatka. Nagyon apró (mindössze 0,2-0,4 mm-es), szabad szemmel alig látható. Jelenlétét finom háló jelzi a növény erősebben fertőzött részein. Emésztőrendszere vakon végződik, anális nyílás nélkül. Szálakat választ ki, amelyek mentén mozog. A leveleket felnyársalja, és a növényi nedveket szívja ki belőlük. A komlón például a mézharmat nevű betegséget okozza, amelynek következtében a levelek barnásvörösre színeződnek, kiszáradnak és lehullanak. A komlóatka külön nemű. A megtermékenyített petékből lárvák fejlődnek, amelyek a vedlés során bebábozódnak. Nyáron az atka az általa felvett klorofilltól zöldre színeződik, ősszel vöröses színű.

olvasd tovább...

A komló atka (Tetranychus telarius) mintegy 200 növényfaj levelén él. Számos szántóföldi, üvegházi és szobanövényt károsít, de a gyomnövényeket is, amelyekről átterjedhet a termesztett növényekre (pl. komló, bab, uborka). Nem rovar, hanem négy pár lábbal rendelkező póktetű, innen ered a népies neve, a vörös pókatka. Nagyon apró (mindössze 0,2-0,4 mm-es), szabad szemmel alig látható. Jelenlétét finom háló jelzi a növény erősebben fertőzött részein. Emésztőrendszere vakon végződik, anális nyílás nélkül. Szálakat választ ki, amelyek mentén mozog. A leveleket felnyársalja, és a növényi nedveket szívja ki belőlük. A komlón például a mézharmat nevű betegséget okozza, amelynek következtében a levelek barnásvörösre színeződnek, kiszáradnak és lehullanak. A komlóatka külön nemű. A megtermékenyített petékből lárvák fejlődnek, amelyek a vedlés során bebábozódnak. Nyáron az atka az általa felvett klorofilltól zöldre színeződik, ősszel vöröses színű.

olvasd tovább...

Az ivarérett, megtermékenyített nőstények a fák kérge alatt vagy száraz levelekben telelnek át. Március végétől április végéig kelnek ki a kibújó rügyeken és fiatal leveleken. A tavaszi és őszi nemzedék lassan fejlődik (20-40 nap alatt), míg a nyári nemzedék gyorsan (10-25 nap alatt). A száraz és meleg hosszú nappalok elősegítik a szaporodást. Ennek következtében ez a két faj főként nyáron aktív.

olvasd tovább...

A gyümölcstetű (Panonychus ulmi) a rügyek közelében, a kéreg repedéseiben lévő piros színű telelő petéivel mutatja meg jelenlétét. A narancssárga színű lárvák tavasszal kelnek ki. Május végén a nyári narancssárga tojások megjelennek a leveleken. Az első nyári nemzedék egyedei már május végén, júniusban megjelennek, majd az időjárási viszonyoktól függően 3-4 nemzedék következik. Az atkák a növényi nedvek szívásával okoznak kárt. A leveleken sárga szúrásfoltokat találunk, a kártevő elszaporodásakor ezek a foltok összefüggő sárgásbarna foltokká olvadnak össze. A levelek kanál alakúak és idő előtt lehullanak. Augusztus közepétől a nőstények lerakják téli petéiket.

olvasd tovább...

Az almamoly (Cydia pomonella) minden kertész számára jól ismert, hiszen ő okozza a közismert almás rothadást, és még a vegyszeres növényvédelem legelszántabb ellenzői is rájöttek, hogy az almafák ellene való kezelés nélkül nem lehet egészséges almát termeszteni. Az almamoly ugyanis általában moníliás rothadásnak esik áldozatul, gyakran már a fákon. Az almafákon kívül a körtefákat is károsítja. Szlovákia melegebb területein az almamoly évente két nemzedéke van. A kifejlett hernyóstádiumban különböző búvóhelyeken telel át. Tavasszal bebábozódik, és az első nemzedék lepkéi május-júniusban, a második nemzedéké pedig július-augusztus folyamán rajzik.

olvasd tovább...

A cseresznyefúró (Rhagoletis cerasi) egy légy, amelynek fehéres, lábatlan lárvái a későbbi cseresznyefajták jól ismert gyümölcsfoltosságát okozzák. A kártevő bábállapotban telel át a cseresznyefák alatt, sekélyen a talajban. A kifejlett fúrók fő rajzása május közepe körül következik be. A nőstények a párosodás után körülbelül 7-10 nappal kezdik meg petéik lerakását a gyümölcsbe. A cseresznyefúrónak évente egy nemzedéke van.

olvasd tovább...

A szilvamoly (Cydia funebrana) a szilvafoltosság második okozója a szilvabogár után. Míg a szilvabogárnak évente csak egy nemzedéke van, és a fiatal, idő előtt lehulló gyümölcsök korai foltosságát okozza, addig a szilvamolynak évente két nemzedéke van. Az első nemzedék nem túl számos, ezért a szilvát nem kell ellene kezelni. A szilvamoly második nemzedéke júliusban rajzik, és az érő gyümölcsök foltosságát okozza, amelyek általában már a fán vannak, és monilion rothadásnak vannak kitéve. A foltosságra jellemző, hogy a hernyónak a gyümölcsbe hatolásánál megkeményedett ragasztócseppek jelennek meg.

olvasd tovább...

A levéltetvek a gyümölcsfák legismertebb és legelterjedtebb kártevői. Kártékonyságuk elsősorban abban rejlik, hogy olyan mennyiségben szívják a növényi nedveket, hogy azok nem képesek hasznosítani azokat. Ezért az emésztőrendszerükön átjutott nedv ragadós cseppjei (az úgynevezett mézharmat) szennyezik az alsó leveleket, amelyeken később szedervirágok fejlődnek. A levéltetvek kártékonyságát növeli, hogy rövid idő alatt rendkívül gyorsan képesek elszaporodni. A növényi nedvek szívásán kívül különböző vírusos betegségek (pl. szilvamoly) átvitelével is kárt okoznak. Valamennyi levéltetűfaj tojások formájában telel át az egyes gyümölcsfafajokon. Egyes fajok nyár elején a nyári gazdanövényekre repülnek (vándorolnak), ahonnan ősszel visszatérnek a gyümölcsfákra, hogy ott telelő petéket rakjanak. Más fajok az egész vegetációs időszak alatt a gyümölcsfákon maradnak.

olvasd tovább...

Az almafák legsúlyosabb kártevője. Szinte kizárólag csak a fás részeket, így a fiatal gallyakat, a törzset és a gyökereket támadja meg. Az öreg fán a különböző sebeket gyógyító kalluszszöveten tartózkodik. A vértetű kolóniái gyakran a kéreg pikkelyei alatt, különböző kéregrepedésekben és a gyökereken 25 cm mélységig rejtőznek. A szívogatással a gallyakon és a gyökereken kambiumdaganatok kialakulását idézik elő. Az élősködő barna vagy kékfekete nőstény almafák 1,7-1,9 mm méretűek.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálékot keresve vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is befúrják magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálékot keresve vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is befúrják magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálékot keresve vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is befúrják magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálékot keresve vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is befúrják magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A csigák nedves körülmények között érzik jól magukat, ezért gyakrabban találkozunk velük a csapadékos években. A nedves és állandóan árnyékos helyeken bújnak meg, amelyek telelőhelyként is szolgálnak. Ezekből a búvóhelyekről tavasszal táplálék után kutatva vándorolnak. Előszeretettel fogyasztják a káposzta- és salátaleveleket, a sárgarépa gyökereit, a burgonyagumókat, az eper termését, és gyakran a lehullott gyümölcsökbe is beássák magukat. A kertekben a leggyakoribb csigák a nagy csiga (a képen a levélen) és a mezei csiga.

olvasd tovább...

A fiatal leveleken és hajtásokon szívják a növényi nedveket. Ahogy tovább nőnek, a levélhüvelyek a szívott részeken felszakadnak, különböző nagy repedések keletkeznek. A legkártékonyabbak a kis szárnyatlan nimfák, amelyek lyukakat rágnak a leveleken. Zöld vagy barna színűek, körülbelül 5 mm nagyságúak, de általában inkább a károsodást vesszük észre, mint a rovarokat. Júniusban és júliusban gyakran a fűszernövényekre és gyomokra költöznek táplálékért. A krizantémok, dáliák és fuksziák általában a leginkább károsítottak.

olvasd tovább...

Üvegházi moly a dísznövényekenAz üvegházi moly (Trialeurodes vaporariorum), közismertebb nevén a fehérlepke, a szoba- és üvegházi virágok, valamint a különböző gyorsan növő zöldségek veszélyes kártevője. A növényi nedvek szívásával károsít, és nagy mennyiségű ragacsos mézharmatot is ürít, amely a különböző feketelégyfajok tenyészőhelye. Ha a fertőzött növényeket megérintik, a kifejlett molyok tömegesen repülnek el a növényekről.

olvasd tovább...

A fokhagymalégy (Suillia lurida) egy olyan légy, amelynek lárvái főként az őszi fokhagyma kultúrákat károsítják. A fokhagymaszárlúd az 1970-es évek végén jelent meg hazánkban, és azóta rendszeresen károsítja a fokhagymatermést, különösen a hagyományos fokhagymatermő területeken. A légy kifejlett stádiumban telel át, amely az első tavaszi olvadás után elhagyja téli búvóhelyeit. A nőstények egyenként rakják le tojásaikat a növényekre. A kikelt lárvák a szívlevelek közé ássák be magukat. A fertőzött növények növekedése elmarad, a legfiatalabb levelek deformálódnak és fokozatosan elhalnak. Csapadékos időben a károsodott növények gyakran vizes rothadásnak esnek áldozatul. A fokhagymatermés károsításának intenzitása a termesztési és időjárási körülményektől függ. A károsodás általában súlyosabb, ha a növények a telelést követően nedvességhiányban szenvednek, vagy ha tartósan hideg az időjárás, amikor a fokhagyma nagyon lassan növekszik, és a fokhagymabajusz lárváknak több idejük van a növények vegetatív csúcsáig behatolni.

olvasd tovább...

Az őszibarack gyümölcsféreg (Cydia molesta, Peach fruitworm) az őszibarackot a fiatal hajtások tetején lévő folyosók elfogyasztásával és a gyümölcsfoltosság okozásával károsítja. A kártevő a kifejlett hernyók stádiumában telel át, amelyek tavasszal bábozódnak be. Évente két-három nemzedéke is lehet. A nyári nemzedékek a legkártékonyabbak, a későbbi, savanyításra szánt fajtákat támadják meg. A foltos gyümölcs gyakran monilion rothadásnak esik áldozatul. Hasonló kárt okoz az őszibarack-pszilid (Anarsia lineatella), amely a fiatal hernyók stádiumában telel át. A hernyók tavasszal a több centiméter hosszú hajtásokba fúródnak be.

olvasd tovább...

Az aranyvessző nimfája különböző gyümölcsfákon, különösen az út menti fákon okoz holofertőzést. A kártevőnek évente egy nemzedéke van. A kártevőt elsősorban mechanikai úton pusztítják el a hernyók téli fészkeinek levágásával és elégetésével, mielőtt a gyümölcsfák rügyfakadása megkezdődik.

olvasd tovább...

A bogarak évente tűzzel károsítják a kelő növényeket. Különösen súlyos károkat okoznak, ha a száraz, hideg időjárás akadályozza a növények növekedését. Ezzel szemben, ha a tavaszi nedvesség bőséges, a növények gyorsan pótolják a levélkárosodást. A gyökérgumók elvesztése terméscsökkenést okoz. A lárvák által károsított gyökereket általában gombabetegségek támadják meg. A Sitona levéltetvek más fajai is kártékonyak, akárcsak a Sitona levéltetű.

olvasd tovább...

A bogarak évente tűzzel károsítják a kelő növényeket. Különösen súlyos károkat okoznak, ha a száraz, hideg időjárás akadályozza a növények növekedését. Ezzel szemben, ha a tavaszi nedvesség bőséges, a növények gyorsan pótolják a levélkárosodást. A gyökérgumók elvesztése terméscsökkenést okoz. A lárvák által károsított gyökereket általában gombabetegségek támadják meg. A Sitona levélbogarak más fajai hasonlóan károsítják a Sitona levélbogarat.

olvasd tovább...

A gyapottok-bolyvamoly a kukorica egyik legfontosabb kártevője. Jelenleg terjedőben van, elsősorban a globális felmelegedés miatt. A gyapottok-bolyvamoly tipikus vándorló lepke. Európa azon területein fordul elő, ahol a hernyók virágzó növényeket találnak. A kártevő a Földközi-tenger déli részén telel át, de nyáron Európa minden területén megtalálható. A hernyók károsítják a kukorica héját, és a "szőrökkel" és a magokkal táplálkoznak. A csemegekukoricatermesztésben komoly problémát jelent a lárvák jelenléte a héjban. A kártevők ürülékkel szennyezik a kukoricakévéket. A hernyók táplálkozása által okozott közvetlen kár jelentős, de sokkal nagyobb a közvetett kár, amelyet a minőségi problémák és a héj károsodása okoz. A kártevőnek évente több nemzedéke van, és a kukoricát az egész tenyészidőszak alatt megtámadja.

olvasd tovább...

A kukoricafülbogár olyan kártevő, amely még az 1990-es években is csak Szlovákia délibb területein okozott kárt. Az elmúlt 6 évben azonban gyakorlatilag Szlovákia valamennyi kukoricatermő területére átterjedt. A kukoricafülbogár ellen ma már a teljes vetőmagkukorica-területet kezelik, és sok termelő azokon a területeken, ahol a kukoricafülbogár nagyon elterjedt, a szemes kukorica más területeit is kezeli.

olvasd tovább...

A fritilláriák apró, karcsú, kb. 1-3 mm nagyságú rovarok. 2 pár keskeny, színtelen szárnyuk van, amelyeket körben hosszú szemöldök szegélyez. A szárnyak olyanok, mintha rongyos szélűek lennének, innen ered a rovar neve. A kifejlett fritilláriák a fajtól függően fekete vagy sárgásbarna színűek, de lehetnek piros, fekete vagy fehér jegyek is. Ha megzavarják őket, gyakran elugranak. A lárvák hasonlóak a kifejlettekhez, de nincs szárnyuk, és világosabb színűek. A fritilláriák tojásai áttetszőek, vese alakúak, és kb. 0,3 mm nagyságúak.

olvasd tovább...

A fritilláriák apró, karcsú, kb. 1-3 mm nagyságú rovarok. 2 pár keskeny, színtelen szárnyuk van, amelyeket körben hosszú szemöldök szegélyez. A szárnyak olyanok, mintha rongyos szélűek lennének, innen ered a rovar neve. A kifejlett fritilláriák a fajtól függően fekete vagy sárgásbarna színűek, de lehetnek piros, fekete vagy fehér jegyek is. Ha megzavarják őket, gyakran elugranak. A lárvák hasonlóak a kifejlettekhez, de nincs szárnyuk, és világosabb színűek. A fritilláriák tojásai áttetszőek, vese alakúak, és kb. 0,3 mm nagyságúak.

olvasd tovább...

A fritilláriák apró, karcsú, kb. 1-3 mm nagyságú rovarok. 2 pár keskeny, színtelen szárnyuk van, amelyeket körben hosszú szemöldök szegélyez. A szárnyak olyanok, mintha rongyos szélűek lennének, innen ered a rovar neve. A kifejlett fritilláriák a fajtól függően fekete vagy sárgásbarna színűek, de lehetnek piros, fekete vagy fehér jegyek is. Ha megzavarják őket, gyakran elugranak. A lárvák hasonlóak a kifejlettekhez, de nincs szárnyuk, és világosabb színűek. A fritilláriák tojásai áttetszőek, vese alakúak, és kb. 0,3 mm nagyságúak.

olvasd tovább...

A bábok apró, karcsú, 1-3 mm nagyságú rovarok. 2 pár keskeny, színtelen szárnyuk van, amelyeket körös-körül hosszú szemöldök szegélyez. A szárnyak olyanok, mintha rongyos szélűek lennének, innen ered a rovar neve. A kifejlett bábok a fajtól függően fekete vagy sárgásbarna színűek, de lehetnek piros, fekete vagy fehér jegyek is. Ha megzavarják őket, gyakran elugranak. A lárvák hasonlóak a kifejlettekhez, de nincs szárnyuk és világosabb színűek. A bábok áttetszőek, vese alakúak és körülbelül 0,3 mm nagyságúak.

olvasd tovább...

A kártétel okozója a levéldarázs, amelynek repülési ideje április végén van (maximum május közepén). Elsősorban alacsonyabb magasságokban fordul elő, 500 m tengerszint feletti magasságig. A tojásrakás az újonnan fejlődő rügyek tűire történik. A hernyótáplálkozás időtartama rövid (kb. 14 nap). Mivel a táplálkozás többnyire a korona felső részére korlátozódik, ezt követi a bőség későbbi növekedése.

olvasd tovább...

(Cephalcia abietis L.) apró, sárgás-fekete darázs, két pár kifehéredett szárnnyal. A nőstény 12-14 mm hosszú, szárnyfesztávolsága 25 mm, a hím kisebb. a hernyók formásak, világoszöldek, éréskor kb. 15-18 mm hosszúak. A tojások a tűkön sorban vagy csoportosan helyezkednek el. Eleinte világos, később szürkészöld színűek. A május végi és júniusi rajzáskor főként a hímek repülnek. A párosodás a földi növényzetben történik. A nőstények keveset repülnek. Párzás után felmásznak a fák koronájába, ahol 10-12 fős csoportokban tojnak a tavalyi tűkre. A tojásokból fiókák kelnek ki, amelyek fészket raknak a ritkás szennyesben.

olvasd tovább...

A márványos lepke (Lobesia botrana) 18-20 mm szárnyfesztávolságú lepke, hosszú, vékony csápokkal. A szárnyak gyöngyházszürkék, és az elülső szárnyakon apró rozsdaszínű foltok vannak, három enyhén lejtős sávval: egy a szárny tövénél, egy a szárny közepén - középen megnagyobbodva - és egy a szárny csúcsán, amelyet egy világosabb zóna sötéten határol. A fej és a mellkas fehér, barnával árnyalt, a has szürke. Az ovipozitor kerek, 0,6-0,7 mm átmérőjű, finom poligonális barázdákkal. A tojások eleinte sárgák, majd fokozatosan áttetsző szürkékké válnak. A lárva keskeny, sárgászöldtől a szürkészöldig terjedő színű, barnássárga fejjel és melllemezzel. Nagyon mozgékony. Ha megzavarják, lefelé esik, és egy selyemszálon lóg. A báb sötétbarna, karcsú. A has felső részén jól fejlett tüskék vannak.

olvasd tovább...

Az imágók 6-7 mm hosszúak és 13-15 mm szárnyfesztávolságúak. A bábok kemény, orsó alakú gubókban telelnek át. Az első generációs imágók akkor bújnak elő, amikor a növény már 3-4 levelet képez és az első virágzat kialakulóban van. A nőstények egyenként rakják le petéiket a virágbimbókra vagy a virágnyélre. Egy nőstény körülbelül 60-100 petét rak le. Az embriófejlődés 10-12 napig tart. A fiatal lárvák a virágbimbókba fúródnak és a bennük lévő nemzőszerveket fogyasztják. A bimbókra és a virágokra hálót fonnak. A virágok mellett a leveleket is meg tudják enni. A lárvák néha a virágzat vagy egy fiatal hajtás szárába fúródnak.

olvasd tovább...

A bábok a lehullott levelekben telelnek át. Az első generációs imágók április első felében és május elején jelennek meg. A nőstények egyenként rakják le a tojásokat a levelek felső oldalára. A lárvák először keskeny alagutat képeznek, amely később kiszélesedik és 5-30 mm-es lesz. A második generációs imágók június végén kelnek ki, majd augusztusban és szeptemberben a harmadik generációs imágók. A lárvák a leveleken lévő lapos aknákon bábozódnak be. erős fertőzés esetén a levelek megbarnulnak és lehullanak. Az erősen fertőzött növények télen kevésbé ellenállnak a fagynak.

olvasd tovább...

A gyümölcstetű (Lyonetia clerkella) a gyümölcsfák, különösen az almafák egyik legismertebb és legkártékonyabb kártevője. A mi körülményeink között évente két-három nemzedéke is lehet. Bábállapotban telel át a fertőzött fák törzsének vagy ágainak kérgéhez tapadó sűrű, fehéres gubókban. A lepkék tavaszi kelése és tömeges rajzásuk általában az almafák virágzási időszakában történik. A párzás után a nőstények egyenként rakják le tojásaikat a levelek aljára. A kikelt hernyók a tojóburokból a levelekbe ássák be magukat, és kiássák belső pókhálójukat. Ezáltal keletkeznek a jellegzetes aknák, amelyek felett a levél hámja érintetlen marad. a hernyók az aknákban mozognak, ezért a hernyók ürülékének spirál alakja (innen a kártevő szlovák neve). A kifejlett hernyók elhagyják az aknákat, és vékony fonalak mentén leereszkednek a fák lombkoronájának alsó részeibe. Az első és második generációs hernyók többnyire a leveleken, az áttelelő generációs hernyók többnyire a fatörzseken és ágakon bábozódnak. A gubók kis százaléka azonban ebben a nemzedékben is megtalálható a leveleken vagy az almák kehelyében vagy szárgödrében.

olvasd tovább...

Vošky (Aphidoidea) v porastoch zemiakov sledujeme pre ich priamu škodlivosť, ale najmä preto, že prenášajú vírusy. Napadnuté rastliny zaostávajú v raste, listy sú lesklé a lepkavé. Z vošiek na pozemkoch škodia: voška broskyňová (Myzus persicae), voška rešetliaková (Aphidula nasturtii) a voška zemiaková (Rhopalosiphoninus latysiphon). Pri ničení vošiek vychádzame z poznatku, že okrídlené vošky môžu nakaziť až 95% rastlín. Prípravky aplikujeme tak, aby sme likvidovali najmä vošky z jarných náletov. Boj proti voškám v rozmnožovateľských porastoch závisí od kvality negatívnych výberov. Skrátená kultivácia, preemergentná aplikácia herbicídov mechanicky obmedzujú prenášanie vírusov. Z chemických prípravkov používame organosfáty, karbamáty a granulované insekticídy.

olvasd tovább...

A cseresznyefúró (Rhagoletis cerasi) egy légy, amelynek fehéres, lábatlan lárvái a későbbi cseresznyefajták jól ismert gyümölcsfoltosságát okozzák. A kártevő bábállapotban telel át a cseresznyefák alatt, sekélyen a talajban. A kifejlett fúrók fő rajzása május közepe körül következik be. A nőstények a párosodás után körülbelül 7-10 nappal kezdik meg petéik lerakását a gyümölcsbe. A cseresznyefúrónak évente egy nemzedéke van.

olvasd tovább...

A burgonya hernyója (Leptinotarsa decemlineata) Szlovákia melegebb területein évente két, a hidegebb területeken pedig egy nemzedéket hoz létre. A burgonya bogárstádiumban telel át a talajban, amelyet általában május közepétől hagy el. Rövid táplálkozási időszak után a bogarak párosodnak, majd a nőstények a burgonyalevelek aljára, de a burgonyatermesztésben lévő gyomnövényekre is elkezdik a peték lerakását. A kikelt lárvák először a leveleken lévő ablakokat rágják ki, később az egész levelet felfalják, csak a vastagabb ereket hagyják meg. A burgonya hernyója nemcsak a burgonyát, hanem a paradicsomot és a padlizsánt is károsítja.

olvasd tovább...

A szamóca leggyakoribb kártevője a szamócavirág-rovar (Anthonomus rubi), amelyet az idősebb kertészek szamócavirág-rovar néven ismernek. A szamócavirág-rovar még a virágzás előtt berepül a szamócatövekbe, és megeszi a leveleket. E táplálkozási mámor után a bogarak párosodnak, és a nőstények elkezdik egyenként lerakni tojásaikat a virágbimbókba. Miután a tojások lerakódtak, megmarják a virágszárat, amely elfonnyad, majd később lehullik. Eközben a tojásból kikel a lárva, amely a virágok haldokló maradványaival táplálkozik. Körülbelül 4-6 héttel később a bogarak kikelnek, és különböző rejtekhelyekre kúsznak, ahol telelnek. Az epervirágbogár erősebb előfordulása az erdők és parkok közelében telepített eperültetvényeken figyelhető meg, ahol a bogarak nagyobb eséllyel telelnek át. Ezért a vegyszeres védekezést is csak az erősebben veszélyeztetett állományokban végzik. A Decis EW 50 a szamóca virágzása előtt végzett permetezésekhez használható.

olvasd tovább...

A kifejlett egyedek mérete körülbelül 6-10 mm. Fejük fényes fekete, a mellkas sárgásvörös, a háton fekete foltokkal, a far sárga vagy vöröses sárga. A szárnyak füstszínűek, fekete szegéllyel. A páncél kb. 18 mm hosszú, kezdetben szürkésszürkés-zöld, később majdnem fekete, két hosszanti sárgás csíkkal az oldalán. A báb kb. 7-11 mm hosszú, a talajban gubóban rejtőzik. A teljesen kifejlett kikericsek vagy bábok a talajban telelnek át. A kifejlett egyedek május folyamán kelnek ki. A nőstények a káposztafélék levélhüvelyébe rakják petéiket. A hernyók tűzzel károsítják a leveleket, és később a talajban bábozódnak be. Az év folyamán 2-3 nemzedékük van.

olvasd tovább...

A káposztalepke (Mamestra brassicae) a lepkék családjába tartozó lepke, amely a sztyeppés területeken gyakori, ahol főként zöldségföldeken és kertekben fordul elő. A hegyvidéki területeken 2-3 nemzedéke van, évente egy nemzedéke. Az első generációs lepkék május-júniusban, az utolsó lepkék pedig szeptemberben jelennek meg. A lepkék 20 mm hosszúak, hamvasbarnák. A nőstények 20-30 tojást raknak a levél aljára. A hernyók 10-15 nap múlva kelnek ki. A káposztamoly hernyója kopasz, három pár vastag lábával és öt pár hasi lábával rendelkezik. A hernyók a fejekben táplálkoznak és váladékukkal szennyezik azokat. Szabálytalan lyukakat és járatokat képeznek a levelek között. Sokféle növényen élnek, és a levelek rágcsálásával és ürülékükkel való szennyeződéssel károsíthatják a káposztát, a fehérrépát és más terményeket. A hernyó 40 mm hosszú, zöld, később barna. 5 vedlés után, ami körülbelül két hónapig tart, a hernyó beássa magát a talaj felszíni rétegeibe és bebábozódik. A mumifikálódott bábon a kifejlett lepke körvonalai láthatók.

olvasd tovább...

A káposztamoly (Pieris brassicae) gabonaföldeken és zöldségföldeken egyaránt megtalálható. A nappali lepkék egyik legelterjedtebb faja és a káposztafélék egyik legveszélyesebb kártevője, egyes években még túl is nő. Évente két-három nemzedéke van. A kifejlett lepkék fehér színűek, sárgás árnyalattal. Az elülső szárnyak csúcsát széles, fekete, sarló alakú folt szegélyezi, a hátsó szárnyak külső harmadán sötét folt található, és a nőstények elülső szárnyán két kerek fekete folt is található. Ezt a nemek egyenlőtlen színeződését szexuális dichroizmusnak nevezzük. A kártevő gubó nélküli, zöldes báb formájában telel át különböző védett helyeken, pl. fák kérgén, kerítéseken stb. A kikelt lepkék már májusban repülnek, és a párosodás után 20-50 fős csoportokban rakják le tojásaikat a gazdanövények leveleinek alsó oldalára. A hernyók eredeti gazdanövényei a káposztafélék családjába tartoznak, pl. mustár, tűzifa, de különösen a káposztafélék. Körülbelül egy hónap alatt bábozódnak be a növényeken, de falakon és kerítéseken is. A bábot a hasa végén lévő kidudorodás (cremaster) és egy több selyemszálból álló öv rögzíti az aljzathoz. Az első nemzedék bábállapota 10-15 napig tart. A második generációs lepkék káposztarepcére rakják petéiket, amelyeken a kikelt hernyók aztán a levelek alsó részén táplálkoznak, és akár hártyásszárnyúakat is okozhatnak. Ez a nemzedék sokkal károsabb, mint a tavaszi nemzedék, és kedvező körülmények között újabb nemzedék alakulhat ki.

olvasd tovább...

A levéltetvek kis bogarak, amelyeknek erősen fejlett, ugrásra alkalmas harmadik végtagpárjuk van. Általában sötét színűek, és egyes fajoknak sárga hosszanti csíkokkal díszített heggyel rendelkeznek. Úgy okoznak kárt, hogy ablakokat vagy apró lyukakat ásnak a fiatal növények leveleibe. Ha a levéltetvek nagyobb számban fordulnak elő, észrevehető kárt okozhatnak a fiatal növényekben. Kártékonyságukat növeli a száraz és meleg időjárás. Több levéltetűfaj károsítja a trágyabogarakat, amelyek közül a leggyakoribb a mezei levéltetű (Phyllotreta undulata), amelynek heggyel díszített, sárga csíkos, 2-2,3 milliméter hosszúságú heggyel rendelkeznek.

olvasd tovább...

Az üvegházi fehérlegy (Trialeurodes vaporariorum), közismertebb nevén a fehérlegy, a gyorsan növő zöldségek, de az üvegházi és szobanövények veszélyes kártevője is. A növényi nedvek szívásával károsít, és nagy mennyiségű ragacsos mézharmatot is ürít, amely a feketelégy különböző fajainak táptalajául szolgál. Ha a fertőzött növényeket megérintik, a kifejlett fehérlegyek tömegesen repülnek el.

olvasd tovább...

Háromféle girbegubó létezik, amelyek károsíthatják a szőlőt. Közülük kettő - a márványos szőlőkabóca (Lobesia botrana) és a csíkos szőlőkabóca (Eupoecilia ambiguella) - a szőlő virágzatát, a fürtöt, majd később a bogyókat károsítja, ezért azokon a helyeken, ahol rendszeresen előfordulnak, vegyszeres kezeléssel kell ellenük kezelni a szőlőt. Mindkét faj bábállapotban telel át. Ezek április végétől kelnek ki, és a lepkék május folyamán tömegesen rajzik. A megtermékenyítés után a nőstények megkezdik a tojásrakást. A kikelt hernyók megrongálják a szőlő virágzatát, és fonalba fonják azt. Itt bebábozódnak, és júliusban mindkét faj második generációs lepkéi kikelnek. Ennek a nemzedéknek a hernyói károsítják a fejlődő bogyókat, amelyek gyakran rothadásnak indulnak.

olvasd tovább...

Az üvegházi fehérlegy (Trialeurodes vaporariorum), közismertebb nevén a fehérlegy, a gyorsan növő zöldségek, de az üvegházi és szobanövények veszélyes kártevője is. A növényi nedvek szívásával károsít, és nagy mennyiségű ragacsos mézharmatot is ürít, amely a feketelégy különböző fajainak táptalajául szolgál. Ha a fertőzött növényeket megérintik, a kifejlett fehérlegyek tömegesen repülnek el.

olvasd tovább...

Az üvegházi fehérlegy (Trialeurodes vaporariorum), közismertebb nevén a fehérlegy, a gyorsan növő zöldségek, de az üvegházi és szobanövények veszélyes kártevője is. A növényi nedvek szívásával károsít, és nagy mennyiségű ragacsos mézharmatot is ürít, amely a feketelégy különböző fajainak táptalajául szolgál. Ha a fertőzött növényeket megérintik, a kifejlett fehérlegyek tömegesen repülnek el.

olvasd tovább...

A cseresznyefúró (Rhagoletis cerasi) egy légy, amelynek fehéres, lábatlan lárvái a későbbi cseresznyefajták jól ismert gyümölcsfoltosságát okozzák. A kártevő bábállapotban telel át a cseresznyefák alatt, sekélyen a talajban. A kifejlett fúrók fő rajzása május közepe körül következik be. A nőstények a párosodás után körülbelül 7-10 nappal kezdik meg petéik lerakását a gyümölcsbe. A cseresznyefúrónak évente egy nemzedéke van.

olvasd tovább...

A levéltetvek a gyümölcsfák legismertebb és legelterjedtebb kártevői. Kártékonyságuk elsősorban abban rejlik, hogy olyan mennyiségben szívják a növényi nedveket, hogy azok nem képesek hasznosítani azokat. Ezért az emésztőrendszerükön átjutott nedv ragadós cseppjei (az úgynevezett mézharmat) szennyezik az alsó leveleket, amelyeken később szedervirágok fejlődnek. A levéltetvek kártékonyságát növeli, hogy rövid idő alatt rendkívül gyorsan képesek elszaporodni. A növényi nedvek szívásán kívül különböző vírusos betegségek (pl. szilvamoly) átvitelével is kárt okoznak. Valamennyi levéltetűfaj tojások formájában telel át az egyes gyümölcsfafajokon. Egyes fajok nyár elején a nyári gazdanövényekre repülnek (vándorolnak), ahonnan ősszel visszatérnek a gyümölcsfákra, hogy ott telelő petéket rakjanak. Más fajok az egész vegetációs időszak alatt a gyümölcsfákon maradnak.

olvasd tovább...

A szilvamoly (Cydia funebrana) a szilvafoltosság második okozója a szilvabogár után. Míg a szilvabogárnak évente csak egy nemzedéke van, és a fiatal, idő előtt lehulló gyümölcsök korai foltosságát okozza, addig a szilvamolynak évente két nemzedéke van. Az első nemzedék nem túl számos, ezért a szilvát nem kell ellene kezelni. A szilvamoly második nemzedéke júliusban rajzik, és az érő gyümölcsök foltosságát okozza, amelyek általában már a fán vannak, és monilion rothadásnak vannak kitéve. A foltosságra jellemző, hogy a hernyónak a gyümölcsbe hatolásánál megkeményedett ragasztócseppek jelennek meg.

olvasd tovább...

A spirális levéltetű a gyümölcsfák, különösen az almafák egyik legismertebb és legkártékonyabb kártevője. A mi körülményeink között évente két-három nemzedéke is lehet. Bábállapotban telel át a fertőzött fák törzsének vagy ágainak kérgéhez tapadó sűrű, fehéres gubókban. A lepkék tavaszi kikelése és tömeges rajzásuk általában az almafák virágzási időszakában történik. A párzás után a nőstények egyenként rakják le tojásaikat a levelek aljára. A kikelt hernyók közvetlenül a tojáshéjból hatolnak be a levelekbe, és a belső levélhüvelyeket ássák ki.

olvasd tovább...

Az almamoly (Cydia pomonella) minden kertész számára jól ismert, hiszen ő okozza a közismert almás rothadást, és még a vegyszeres növényvédelem legelszántabb ellenzői is rájöttek, hogy az almafák ellene való kezelés nélkül nem lehet egészséges almát termeszteni. Az almamoly ugyanis általában moníliás rothadásnak esik áldozatul, gyakran már a fákon. Az almafákon kívül a körtefákat is károsítja. Szlovákia melegebb területein az almamoly évente két nemzedéke van. A kifejlett hernyóstádiumban különböző búvóhelyeken telel át. Tavasszal bebábozódik, és az első nemzedék lepkéi május-júniusban, a második nemzedéké pedig július-augusztus folyamán rajzik.

olvasd tovább...

Az almamoly (Hoplocampa testudinea) az alma korai foltosságát okozza. A kifejlett lárvastádiumban telel át a talajban. Tavasszal bebábozódik, és a kifejlett fűrészesbogarak az alma virágzásának idején rajzik. A nőstények az almavirág rügyeinek kehelyébe rakják petéiket. A kikelt lárvák alagutat ásnak a fiatal gyümölcs héja alá, amely felett a gyümölcs növekedésével a héj megreped, és egy kígyózó, csavarodó seb keletkezik, amely általában a kehelygödörből ered. Ezek a gyümölcsök a szüretig a fákon maradnak, de bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az almafűrészes légy jelen van az ültetvényben, és hogy nem sikerült ellene védekezni. Az idősebb lárvák a gyümölcs belsejét fogyasztják, amely idő előtt lehull. Az almafűrészlárvának évente csak egy nemzedéke van. Leginkább a korábban virágzó nyári és őszi almafajtákat károsítja.

olvasd tovább...

Almavirágbogár (Anthonomus pomorum), a kifejlett bogarak 3,5-4,5 mm hosszúak. Különböző rejtekhelyeken telelnek át, ahonnan tavasszal az almafák rügyeire repülnek, amelyeket megesznek. Tojásaikat a még fejletlen virágokba rakják. Egy nőstény körülbelül 20 tojást rak. A kikelt lárvák fokozatosan felfalják a virág minden részét, a virágot zártan, barnult szirmokkal hagyják (a fagykárhoz hasonlóan). A lárva szintén ebben a virágban bábozódik be. A kikelt bogár rövid ideig az almaleveleken legelészik, majd védett helyre költözik, ahol őszig az úgynevezett nyári diapauzában (nyugalmi stádiumban) marad, mielőtt téli menedékbe vonul.

olvasd tovább...

A négyfogú Krytonos körülbelül 3 mm hosszú, hosszú, vékony orrú, rozsdavörös csápokkal. A teste fekete és matt fényű. A szőrszálon, a levélnyél közelében van egy téglalap alakú folt, amely határozottan fehér (a megvastagodott fehér pikkelyektől, amelyek kialakultak). Az antennák és a talpak rozsdavörösek. A hímek második és harmadik lábpárjának sípcsontján tüskés nyúlványok vannak (a nőstényeknél nincsenek). A tojás elliptikus alakú, kezdetben tejfehér, később átlátszó. A lárva kifejlett korában apodikus ekefáliás, kb. 5 mm-es, fehéres vagy sárgásfehér színű. A báb kb. 4 mm-es, laza, krémszínű vagy törtfehér színű, és agyaggubóba záródik.

olvasd tovább...

(Ceutorhynchus napi) általában sokkal károsabb, mint a négyfogú crytonos a kártékonyság szempontjából. A krotonos kártékonysága nem annyira a csípésében rejlik, mint inkább abban, hogy a nőstény által lerakott tojás (amelyet a vegetatív csúcs alá rak le) az embrionális fejlődés során olyan anyagokat (főleg enzimeket) választ ki, amelyek a szárat megduzzasztják, megrepedezik és megcsavarodnak, lassítva annak növekedését. A szárak különösen érzékenyek a repedésre a megnyúlás kezdetétől a levélrügyek differenciálódásáig. A károsodás mértéke ezért nagyobb, ha a bogarak korán, a szár megnyúló növekedése előtt érkeznek. A lárvák lenyelésükkel nem okoznak nagy kárt. A repce levélbogár jellemzően a növényállomány szélén lévő szárak kártevője kb. 10-25 m mélységig.

olvasd tovább...