Nukleáris anyagok

Mivel a pajzstetű a gyümölcsfák kérgén él, csak akkor lehet hatékonyan védekezni ellene, ha ezek a fák és cserjék lombtalanok. Jelenleg a PWN ellen a tavasz előtti permetezéssel védekezünk, amelynek nagyvonalúnak kell lennie, és röviddel a gyümölcsfák rügyfakadása után kell kijuttatni.

Egyes területeken kora tavasztól kezdve jelentős károkat okozhatnak a gyümölcsfákban. A hím lepkéknek jól fejlett szárnyaik vannak. A nőstény téli szárnyasok teljesen szárnyatlanok. Az őszi példánynak csonka szárnya van. Hernyói kifejlett korban sárgászöldek, a fejük zöldes vagy sárgás színű, sötét hosszanti vonallal, mindkét oldalon három fehér vonallal. A téli lapp hernyók általában vörösesbarnák, dupla sötét hátvonallal, vagy vörös foltokkal a hátukon. Oldalukon széles sárga csíkot és a 11. cikkelyen két bimbót viselnek. A fej vörösesbarna, a szellőzőnyílások fehérek, fekete gyűrűvel szegélyezve. Éretten 30-35 mm hosszúak. Az őszi és a téli piócák fejlődése nagyon hasonló, és azok az időszakok is azonosak, amelyekben sikeresen lehet ellenük védekezni.

A komló atka (Tetranychus telarius) mintegy 200 növényfaj levelén él. Számos szántóföldi, üvegházi és szobanövényt károsít, de a gyomnövényeket is, amelyekről átterjedhet a termesztett növényekre (pl. komló, bab, uborka). Nem rovar, hanem négy pár lábbal rendelkező póktetű, innen ered a népies neve, a vörös pókatka. Nagyon apró (mindössze 0,2-0,4 mm-es), szabad szemmel alig látható. Jelenlétét finom háló jelzi a növény erősebben fertőzött részein. Emésztőrendszere vakon végződik, anális nyílás nélkül. Szálakat választ ki, amelyek mentén mozog. A leveleket felnyársalja, és a növényi nedveket szívja ki belőlük. A komlón például a mézharmat nevű betegséget okozza, amelynek következtében a levelek barnásvörösre színeződnek, kiszáradnak és lehullanak. A komlóatka külön nemű. A megtermékenyített petékből lárvák fejlődnek, amelyek a vedlés során bebábozódnak. Nyáron az atka az általa felvett klorofilltól zöldre színeződik, ősszel vöröses színű.

Az ivarérett, megtermékenyített nőstények a fák kérge alatt vagy száraz levelekben telelnek át. Március végétől április végéig kelnek ki a kibújó rügyeken és fiatal leveleken. A tavaszi és őszi nemzedék lassan fejlődik (20-40 nap alatt), míg a nyári nemzedék gyorsan (10-25 nap alatt). A száraz és meleg hosszú nappalok elősegítik a szaporodást. Ennek következtében ez a két faj főként nyáron aktív.

A gyümölcstetű (Panonychus ulmi) a rügyek közelében, a kéreg repedéseiben lévő piros színű telelő petéivel mutatja meg jelenlétét. A narancssárga színű lárvák tavasszal kelnek ki. Május végén a nyári narancssárga tojások megjelennek a leveleken. Az első nyári nemzedék egyedei már május végén, júniusban megjelennek, majd az időjárási viszonyoktól függően 3-4 nemzedék következik. Az atkák a növényi nedvek szívásával okoznak kárt. A leveleken sárga szúrásfoltokat találunk, a kártevő elszaporodásakor ezek a foltok összefüggő sárgásbarna foltokká olvadnak össze. A levelek kanál alakúak és idő előtt lehullanak. Augusztus közepétől a nőstények lerakják téli petéiket.

Az almamoly (Cydia pomonella) minden kertész számára jól ismert, hiszen ő okozza a közismert almás rothadást, és még a vegyszeres növényvédelem legelszántabb ellenzői is rájöttek, hogy az almafák ellene való kezelés nélkül nem lehet egészséges almát termeszteni. Az almamoly ugyanis általában moníliás rothadásnak esik áldozatul, gyakran már a fákon. Az almafákon kívül a körtefákat is károsítja. Szlovákia melegebb területein az almamoly évente két nemzedéke van. A kifejlett hernyóstádiumban különböző búvóhelyeken telel át. Tavasszal bebábozódik, és az első nemzedék lepkéi május-júniusban, a második nemzedéké pedig július-augusztus folyamán rajzik.

A levéltetvek a gyümölcsfák legismertebb és legelterjedtebb kártevői. Kártékonyságuk elsősorban abban rejlik, hogy olyan mennyiségben szívják a növényi nedveket, hogy azok nem képesek hasznosítani azokat. Ezért az emésztőrendszerükön átjutott nedv ragadós cseppjei (az úgynevezett mézharmat) szennyezik az alsó leveleket, amelyeken később szedervirágok fejlődnek. A levéltetvek kártékonyságát növeli, hogy rövid idő alatt rendkívül gyorsan képesek elszaporodni. A növényi nedvek szívásán kívül különböző vírusos betegségek (pl. szilvamoly) átvitelével is kárt okoznak. Valamennyi levéltetűfaj tojások formájában telel át az egyes gyümölcsfafajokon. Egyes fajok nyár elején a nyári gazdanövényekre repülnek (vándorolnak), ahonnan ősszel visszatérnek a gyümölcsfákra, hogy ott telelő petéket rakjanak. Más fajok az egész vegetációs időszak alatt a gyümölcsfákon maradnak.

Az almafák legsúlyosabb kártevője. Szinte kizárólag csak a fás részeket, így a fiatal gallyakat, a törzset és a gyökereket támadja meg. Az öreg fán a különböző sebeket gyógyító kalluszszöveten tartózkodik. A vértetű kolóniái gyakran a kéreg pikkelyei alatt, különböző kéregrepedésekben és a gyökereken 25 cm mélységig rejtőznek. A szívogatással a gallyakon és a gyökereken kambiumdaganatok kialakulását idézik elő. Az élősködő barna vagy kékfekete nőstény almafák 1,7-1,9 mm méretűek.

Az atkák nem rovarok, hanem pókfélék, amit 4 pár végtagjuk és a fertőzött növényeken való hálóképzésre való képességük is bizonyít. Mivel nagyon kicsik (testhosszuk 0,2-0,4 mm), szabad szemmel alig láthatók. Jelenlétüket ezüstös, sárgásbarna vagy bronzbarna apró foltok jelzik a fertőzött levelek felső oldalán. A dísznövények leggyakoribb kártevője a komló atka (Tetranychus telarius), közismert nevén a vörös pók atka. A dísznövényeken kívül tucatnyi különböző szántóföldi növényt, zöldséget, gyümölcsfát támad meg, és számos gyomnövényen is megél. A vadonban a megtermékenyített nőstény stádiumban telel át. A lakások és üvegházak meleg és száraz körülményei között egész évben folyamatosan szaporodik.

Az alma lisztharmata (Podosphaera leucotricha) az almafák második gazdaságilag legfontosabb betegsége a varasodás után. A korpától eltérően azonban elsősorban a leveleket és a hajtásokat támadja meg, amelyeken vastag poros bevonatot képez. A fertőzött levelek begörbülnek, elszáradnak és idő előtt lehullanak. A kórokozó micélium formájában telel át az almafák virág- és levélrügyeiben. Tavasszal ezekből a rügyekből beteg levelek vagy levélrózsák nőnek ki (ún. elsődleges fertőzés). Ha ezeket nem távolítják el a fákról, a következő vegetációs időszakban a levelek és hajtások másodlagos fertőzésének forrásai. A lisztharmat terjedésének az almafákon kedvez a tavaszi hónapok meleg, száraz időjárása, azaz a fák intenzív növekedése idején.

A betegség kórokozója az Erwinia amylovora baktérium, amelyet a régebbi szakirodalom rózsa- vagy rózsavirág skarlátként is említ. Bár a legtöbb gyümölcsfa a rózsafélék családjába tartozik, csak az almafélék alcsaládjába tartozó növények gazdanövényei a varasodásnak. Ezek közül az alma, a körte és a birs a legfontosabb gazdanövények, ezért a találóbb elnevezést kell használnunk: bakteriális rüh.

A varasodás a magoncok legsúlyosabb betegsége, mert a levelek mellett a gyümölcsöt is megtámadja, amely a súlyos fertőzés következtében teljesen elpusztul. Az almafákon a Venturia inaequalis, a körtefákon a Venturia pirina gomba okozza. Mindkét gomba a lehullott levelekben telel át, amelyekben tavaszra zsebes termőtestek alakulnak ki. Nedves időjárás esetén a termőtestek kinyílnak, és a zsebekből úgynevezett aszkospórák kerülnek a levegőbe, amelyek a fiatal levelek és a gyümölcsök fertőzését okozzák. Az aszkospórák kibocsátása áprilistól júniusig történik, ezért ezek a hónapok a varasodás elleni küzdelem kulcsfontosságú időszakai.