Almafa

Az almahús barnulása fiziológiai betegség, és gyakrabban fordul elő, ha a meleg és száraz nyár után szeptemberben nagy mennyiségű csapadék esik. A megnövekedett vízfelvétel hatására a gyümölcs gyorsan megduzzad, de a gyümölcshús vékonyabb, ezért idő előtt érik, és a gyümölcshús megbarnul. A betakarításkor és a korai tároláskor uralkodó magas hőmérséklet szintén elősegíti a betegséget. Az Ontario és Jonathan fajtákat érinti leginkább a hús barnulása

Az alma csípése fiziológiai betegség, amelynek fő oka a talajban rendelkezésre álló kalcium hiánya. A betegség a száraz és meleg, csapadékhiányos években, a gyenge termésű években, valamint a trágyával és kis háziállatok ürülékével erősen trágyázott talajokon erőteljesebben jelentkezik. A foltos kankalin leggyakrabban a Cox-rutát és annak viszonylag elterjedt hibridjeit (pl. Dukat, Champion, Clivia stb.) érinti, de más fajtákon is előfordulhat. A termés felületén sötétzöld mélyedésekben nyilvánul meg, amelyek alatt barna, gyakran 5-10 mm mélységig terjedő, elhalt húsú szigetek vannak. Hasonló tünetek gyakran a Jonathanon is megjelennek. Ez a foltosodás azonban csak a Jonathan héját érinti, és nem hatol be a gyümölcshúsba.

Az üvegesedés szintén az alma fiziológiai betegsége, és gyakran a szüret előtt jelenik meg a gyümölcsön. Általában a magház körül kezdődik, de néha a héj alá is behatol sötétzöld olajfoltok formájában. Amikor az üveges almát felvágják, a sejtközötti térbe jutott víz csöpög belőle. Az üvegesedés kialakulását a késő nyári nagy hőmérséklet-ingadozás a nappal és az éjszaka között, valamint az alma késői betakarítása segíti elő. Mivel nem minden fajtát érint, ez is fajtajellegű. Leggyakoribb a Clivia, Ducat, Cox's Rennet, Starking, Ontario és Gloster fajtákon

A vértetű (Eriosoma lanigerum) a kertészek általánosságban a vértetű helytelen elnevezése alatt ismerik. Ez azonban nem levéltetű, amely a fertőzött növények leveleiből szívja a növényi nedveket, hanem egy olyan levéltetű, amely a fiatal hajtások és az idősebb ágak kérgén táplálkozik, és viaszos rostok kiválasztásával jellemezhető. Ezek a viaszos, vattaszerűnek tűnő szálak gyakran teljesen beborítják a vérgyökérgyapjas levéltetű teljes telepét. A kártevő szívogatásának helyén gyakran repedések vagy zúzódások keletkeznek. A vérbogáncs a gyümölcsfák közül csak az almafákat károsítja. Lárvastádiumban a fák kéregrepedéseiben vagy gyökérgallérján telel át. A lárvák április végétől hagyják el a téli menedéket. A kártevő első, jellegzetes, vattaszerű váladékkal rendelkező telepeit már május második felében megfigyelhetjük az almafákon. Évente akár 10 kolónia is kialakulhat.

Korai gyökerű tetű (Dysaphis plantaginea) (Pass.), syn. Sappaphis mali (Ferr.), (Homoptera, Aphididae) - nemcsak a legelterjedtebb, hanem a legkártékonyabb almalevéltetvek közé is tartozik. Hazánkban gyakorlatilag minden gyümölcstermő területen előfordul, elsősorban almafákon, jóval ritkábban a berkenye-, birs- és nyárfákon. A levéltetű a levelek szívogatásával először a levelek görbülését és erős görbülését, majd sárgulását és lehullását okozza. Tavasszal nemcsak a leveleken, hanem a fiatal hajtásokon is számos kolóniát képez, amelyek satnyulnak és torzulnak. A fa súlyosabb károsodása a gyümölcsök fejlődésében is megmutatkozik, amelyek nem fejlődnek és nem érnek be.

A márványos lepke (Lobesia botrana) 18-20 mm szárnyfesztávolságú lepke, hosszú, vékony csápokkal. A szárnyak gyöngyházszürkék, és az elülső szárnyakon apró rozsdaszínű foltok vannak, három enyhén lejtős sávval: egy a szárny tövénél, egy a szárny közepén - középen megnagyobbodva - és egy a szárny csúcsán, amelyet egy világosabb zóna sötéten határol. A fej és a mellkas fehér, barnával árnyalt, a has szürke. Az ovipozitor kerek, 0,6-0,7 mm átmérőjű, finom poligonális barázdákkal. A tojások eleinte sárgák, majd fokozatosan áttetsző szürkékké válnak. A lárva keskeny, sárgászöldtől a szürkészöldig terjedő színű, barnássárga fejjel és melllemezzel. Nagyon mozgékony. Ha megzavarják, lefelé esik, és egy selyemszálon lóg. A báb sötétbarna, karcsú. A has felső részén jól fejlett tüskék vannak.

Az imágók 6-7 mm hosszúak és 13-15 mm szárnyfesztávolságúak. A bábok kemény, orsó alakú gubókban telelnek át. Az első generációs imágók akkor bújnak elő, amikor a növény már 3-4 levelet képez és az első virágzat kialakulóban van. A nőstények egyenként rakják le petéiket a virágbimbókra vagy a virágnyélre. Egy nőstény körülbelül 60-100 petét rak le. Az embriófejlődés 10-12 napig tart. A fiatal lárvák a virágbimbókba fúródnak és a bennük lévő nemzőszerveket fogyasztják. A bimbókra és a virágokra hálót fonnak. A virágok mellett a leveleket is meg tudják enni. A lárvák néha a virágzat vagy egy fiatal hajtás szárába fúródnak.

A bábok a lehullott levelekben telelnek át. Az első generációs imágók április első felében és május elején jelennek meg. A nőstények egyenként rakják le a tojásokat a levelek felső oldalára. A lárvák először keskeny alagutat képeznek, amely később kiszélesedik és 5-30 mm-es lesz. A második generációs imágók június végén kelnek ki, majd augusztusban és szeptemberben a harmadik generációs imágók. A lárvák a leveleken lévő lapos aknákon bábozódnak be. erős fertőzés esetén a levelek megbarnulnak és lehullanak. Az erősen fertőzött növények télen kevésbé ellenállnak a fagynak.

A gyümölcstetű (Lyonetia clerkella) a gyümölcsfák, különösen az almafák egyik legismertebb és legkártékonyabb kártevője. A mi körülményeink között évente két-három nemzedéke is lehet. Bábállapotban telel át a fertőzött fák törzsének vagy ágainak kérgéhez tapadó sűrű, fehéres gubókban. A lepkék tavaszi kelése és tömeges rajzásuk általában az almafák virágzási időszakában történik. A párzás után a nőstények egyenként rakják le tojásaikat a levelek aljára. A kikelt hernyók a tojóburokból a levelekbe ássák be magukat, és kiássák belső pókhálójukat. Ezáltal keletkeznek a jellegzetes aknák, amelyek felett a levél hámja érintetlen marad. a hernyók az aknákban mozognak, ezért a hernyók ürülékének spirál alakja (innen a kártevő szlovák neve). A kifejlett hernyók elhagyják az aknákat, és vékony fonalak mentén leereszkednek a fák lombkoronájának alsó részeibe. Az első és második generációs hernyók többnyire a leveleken, az áttelelő generációs hernyók többnyire a fatörzseken és ágakon bábozódnak. A gubók kis százaléka azonban ebben a nemzedékben is megtalálható a leveleken vagy az almák kehelyében vagy szárgödrében.

A levéltetvek a gyümölcsfák legismertebb és legelterjedtebb kártevői. Kártékonyságuk elsősorban abban rejlik, hogy olyan mennyiségben szívják a növényi nedveket, hogy azok nem képesek hasznosítani azokat. Ezért az emésztőrendszerükön átjutott nedv ragadós cseppjei (az úgynevezett mézharmat) szennyezik az alsó leveleket, amelyeken később szedervirágok fejlődnek. A levéltetvek kártékonyságát növeli, hogy rövid idő alatt rendkívül gyorsan képesek elszaporodni. A növényi nedvek szívásán kívül különböző vírusos betegségek (pl. szilvamoly) átvitelével is kárt okoznak. Valamennyi levéltetűfaj tojások formájában telel át az egyes gyümölcsfafajokon. Egyes fajok nyár elején a nyári gazdanövényekre repülnek (vándorolnak), ahonnan ősszel visszatérnek a gyümölcsfákra, hogy ott telelő petéket rakjanak. Más fajok az egész vegetációs időszak alatt a gyümölcsfákon maradnak.

A spirális levéltetű a gyümölcsfák, különösen az almafák egyik legismertebb és legkártékonyabb kártevője. A mi körülményeink között évente két-három nemzedéke is lehet. Bábállapotban telel át a fertőzött fák törzsének vagy ágainak kérgéhez tapadó sűrű, fehéres gubókban. A lepkék tavaszi kikelése és tömeges rajzásuk általában az almafák virágzási időszakában történik. A párzás után a nőstények egyenként rakják le tojásaikat a levelek aljára. A kikelt hernyók közvetlenül a tojáshéjból hatolnak be a levelekbe, és a belső levélhüvelyeket ássák ki.

Az almamoly (Cydia pomonella) minden kertész számára jól ismert, hiszen ő okozza a közismert almás rothadást, és még a vegyszeres növényvédelem legelszántabb ellenzői is rájöttek, hogy az almafák egészséges almát nem lehet termeszteni anélkül, hogy ne kezelnénk az almafákat e kártevő ellen. A kukacos gyümölcsök ugyanis általában moníliás rothadásnak esnek áldozatul, gyakran már a fákon. Az almafákon kívül a körtefákat is károsítja. Szlovákia melegebb területein az almamoly évente két nemzedéke van. A kifejlett hernyóstádiumban különböző búvóhelyeken telel át. Tavasszal bebábozódik, és az első nemzedék lepkéi május-júniusban, a második nemzedéké pedig július-augusztus folyamán rajzik.

Az almamoly (Hoplocampa testudinea) az alma korai foltosságát okozza. A kifejlett lárvastádiumban telel át a talajban. Tavasszal bebábozódik, és a kifejlett fűrészesbogarak az alma virágzásának idején rajzik. A nőstények az almavirág rügyeinek kehelyébe rakják petéiket (1. ábra). A kikelt lárvák alagutat ásnak a fiatal gyümölcs héja alá (2. és 3. ábra), amely felett a gyümölcs növekedése során a héj felreped, és a seb kígyószerűen csavarodó heg alakul ki, amely általában a kehelygödörből indul ki (4. ábra). Ezek a gyümölcsök a szüretig a fákon maradnak, de azt bizonyítják, hogy az almafűrészlepke jelen van az ültetvényben, és hogy nem sikerült ellene védekezni. Az idősebb lárvák a gyümölcs belsejét fogyasztják, amely idő előtt lehull. Az almafűrészlárvának évente csak egy nemzedéke van. Leginkább a korábban virágzó nyári és őszi almafajtákat károsítja.

Almavirágbogár (Anthonomus pomorum), a kifejlett bogarak 3,5-4,5 mm hosszúak. Különböző rejtekhelyeken telelnek át, ahonnan tavasszal az almafák rügyeire repülnek, amelyeket megesznek. Tojásaikat a még fejletlen virágokba rakják. Egy nőstény körülbelül 20 tojást rak. A kikelt lárvák fokozatosan felfalják a virág minden részét, a virágot zártan, barnult szirmokkal hagyják (a fagykárhoz hasonlóan). A lárva szintén ebben a virágban bábozódik be. A kikelt bogár rövid ideig az almaleveleken legelészik, majd védett helyre költözik, ahol őszig az úgynevezett nyári diapauzában (nyugalmi stádiumban) marad, mielőtt téli menedékbe vonul.

Alma lisztharmatAz alma lisztharmat (Podosphaera leucotricha) az almafák második gazdaságilag legfontosabb betegsége a varasodás után. A korpától eltérően azonban elsősorban a leveleket és a hajtásokat támadja meg, amelyeken sűrű poros bevonatot képez. A fertőzött levelek begörbülnek, elszáradnak és idő előtt lehullanak. A kórokozó micélium formájában telel át az almafák virág- és levélrügyeiben. Tavasszal ezekből a rügyekből beteg levelek vagy levélrózsák nőnek ki (ún. elsődleges fertőzés). Ha ezeket nem távolítják el a fákról, a következő vegetációs időszakban a levelek és hajtások másodlagos fertőzésének forrásai. A lisztharmat terjedésének az almafákon kedvez a tavaszi hónapok meleg, száraz időjárása, azaz a fák intenzív növekedése idején.